Szerző: Győr+
Hirdetés
Földvári Gabriella 2020.10.16.

Iloncsi színműveiből kötet született

Kovács Lajos történész a dénesfai Cziráky-kastélyból 1971-ben a győri múzeumba került irathagyatékot dolgozta fel. Iloncsi irathagyatékéból eddig két kötet látott napvilágot a Rómer Flóris Múzeum gondozásában, amelyek a grófnő csaknem teljes levelezését tartalmazzák. A most megjelent harmadik kötetben a grófnő kilenc színműve kerül első ízben a közönség elé, Kovács Lajos kutató munkája nyomán.

MTI 2020.10.16.

Bécsben megtartják az Adventi Vásárokat

Míg Budapesten, a Vörösmarty téren a koronavírus-járvány miatt elmarad a karácsonyi vásár, addig Ausztria fővárosában megrendezik, de szigorú feltételekkel.

Győr+ 2020.10.15.

Üzleti SZEmle

Üzleti SZEmle néven új szolgáltatás érhető el a Széchenyi István Egyetem (SZE) honlapján: az intézmény oktatói-kutatói olyan gazdasági témájú publikációk rövid összefoglalóit készítik el, amelyek hasznosak lehetnek a vállalkozók, az üzleti döntéshozók és a fejlesztő munkakörökben dolgozó szakemberek számára.

Győr+ 2020.10.15.

Október 24-ig elmaradnak a színházi előadások

Az alábbiakban a Győri Nemzeti Színház közleményét olvashatják, mely szerint október 24-ig biztosan elmaradnak a színházi előadások, a Győri Balett előadásai azonban továbbra is láthatóak.

MTI 2020.10.15.

Már a háziorvosoknál van az influenza elleni védőoltás

Megérkezett a háziorvosi praxisokba és az üzemorvosokhoz az influenza elleni védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Földvári Gabriella 2020.10.15.

Liget született a Nádor téren

Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonban lévő vagyonvédelmi vállalkozása idén ünnepli 30. születésnapját. A Patent Cégcsoport a jubileum alkalmából nagyszabású ünnepség helyett, 30 fát ültetett el Győrben, a Nádor téren csütörtökön.

Hirdetés