Túl az első edzőmeccsen
Lejátszotta első edzőmérkőzését a labdarúgó NB III rajtjára készülő ETO FC Győr csapata.
Lejátszotta első edzőmérkőzését a labdarúgó NB III rajtjára készülő ETO FC Győr csapata.
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson- Sopron megyei Szövetsége kecsegét telepített a Szigetközben, az Ásványrárói ágrendszerbe, az ágvég lezárásánál. Innét a kecsegék el tudnak úszni a Dunába.
Tárt karokkal várja a világot Brazília, amely augusztusban olimpiát, szeptemberben pedig paralimpiát rendez Rio de Janeiróban.
Igaz, hogy már véget ért a Győrkőcfesztivál, viszont az emlékek még frissek, a gyermekek emlegetik a sok színes játékot, az élményeket és a kalandokat. A fesztivál már évekkel ezelőtt „,kinőtte a várost”, az egész országból érkeznek lurkók.
Biológiai korunk előrehaladtával testösszetételünk, hormonrendszerünk, valamint anyagcserénk működése jelentősen megváltozik.
Az idei Shell Eco-marathon Europe különösen nagy kihívás elé állította a résztvevő több mint 200 diákcsapatot, akiknek nem csak az esőt és időnként erős szelet hozó londoni időjárással kellett megküzdeniük, hanem a teljesen új városi versenypálya emelkedőivel és éles kanyarjaival is. A győri egyetemisták az előkelő harmadik helyen végeztek.
Idén is megdőlt a látogatórekord a 24. Telekom VOLT Fesztiválon, június 28. és július 2. között 148 ezren buliztak a Lővér kempingben - tájékoztatta a VOLT Fesztivál sajtóirodája vasárnap az MTI-t. A pénteki volt a leglátogatottabb nap, akkor 35 ezren vettek részt - mások mellett - az Iron Maiden koncertjén.
Július 5-től, keddtől előre láthatóan szeptember 1-jéig a helyismereti szolgáltatások szünetelnek.
Távhővezeték építését kezdte meg július 4-én a Győr-Szol Zrt. Győrben a Közép utca 2. szám alatt már felépült, és az Újlak utcában most épülő új társasházak távhőellátása érdekében.
Mario Gomez kiválása után eldőlt, hogy Sami Khedira sem játszhat a német válogatottban a házigazda franciák elleni elődöntőben a labdarúgó Európa-bajnokságon.