Ideiglenesen változik az autóbusz-megállóhely
Az útburkolat javítása miatt van szükség az ideigelenes változtatásra.
Az útburkolat javítása miatt van szükség az ideigelenes változtatásra.
A Győri Járásbíróságon (Szent István út 3.) és a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon (Árpád út 2.) bombariadót jelentettek be telefonon. Az épületegyüttes rendőri átvizsgálása azonnal megkezdedőtt, ami azóta már véget is ért. Szerencsére nem találtak semmit sem, ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Mintegy 300, a megtorlástól való félelem miatt sok esetben hosszú ideig rejtőzködő képzőművészeti műalkotást vonultat fel a Magyar Nemzeti Múzeum (NMN) Rejt/Jel/Képek'56 - A forradalom titkos művészete című új kiállítása, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten.
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja harmadik alkalommal rendezte meg a közelmúltban az ország egyetemistáinak a négyfordulós logisztikai versenyt, amelyet idén a gyáli Diebold Hungary Kft. raktárcsarnokában tartottak. Kreativitás, kihívás, együttműködés – ezek jellemezték a versenyt, melynek első helyezettje a Széchenyi István Egyetem The A-Team csapata lett.
Egymás után érnek be a hazai gyümölcsök. Az eper után megjelent a cseresznye, a meggy, a málna, sőt a ribizli is a piacokon. Most a barack a sláger és a nagy melegben a dinnye is jól fogy a standoknál.
Új burkolatot kapott a régóta rossz állapotú Ipar utca 84. – 102. számú házakhoz bevezető Kacagány utcai útszakasz.
Gera Zoltán szerdai gólja bekerült a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének tíz legszebb találata közé az európai szövetség (UEFA) szavazásán.
a műsor vendége: Kovácsné Krusevits Bernadett intézményvezető, Győri Arany János Általános Iskola