Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2016.03.17.

Kilencven csapat jelentkezett a Győri Audi ETO Balázs Kupára

Lezárult a harmincegyedik Balázs Kupa nemzetközi kézilabda utánpótlás torna nevezési határideje, amelynek eredményeképpen március 19-23. között öt országból közel 1300 fiatal kézilabdás vesz részt a rendezvényen.

Győr+ 2016.03.17.

Freddie is fellép a győri Nyárnyitón!

Borkai Zsolt polgármester irodájában fogadta csütörtökön a győri Freddiet – Fehérvári Gábor Alfrédot, aki megnyerte a Dal 2016 versenyt, így ő képviseli hazánkat a májusi, stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Győr+ 2016.03.17.

Sporttörténelmet írtak a győri kapusok

Ritka jelenséggel találkozhatott, aki az olaszok elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar futsalválogatott keretét tanulmányozta. Először fordult elő ugyanis, hogy egy klubcsapat három kapust is delegál a magyar nemzeti együttesbe.

Győr+ 2016.03.17.

Győr, az innovatív város

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a győri Mobilisban – elsőként Magyarországon – rendezte meg a Startup Campust, amelynek keretében innovációs ötletversenyt tartottak, majd ehhez kapcsolódva kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelyen a várost Borkai Zsolt polgármester képviselte.

Győr+ 2016.03.17.

Már fentről figyel a Mágus

Életének 75. évében, vasárnap elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az ETO nyolcvanas évekbeli aranycsapatának edzője.

Győr+ 2016.03.17.

Jó passzban az ETO-SZESE

Elkapta a fonalat az NB I/B-s férfi kézilabda bajnokságban az ETO-SZESE. A győriek rossz formában kezdték az idényt, majd egyre javuló játékkal egészen az élmezőnyig jutottak.

Győr+ 2016.03.17.

Föld Órája: Győr is csatlakozik!

Az idén már tizedszer hirdetik meg az éghajlatváltozás elleni küzdelem legnagyobb civil megmozdulását. Városunk ezúttal is csatlakozik a kezdeményezéshez.

Győr+ 2016.03.16.

Almási Éva lett a nemzet színésze

Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének szerdán Budapesten - tájékozatta a Nemzeti Színház az MTI-t.

Hirdetés