Menetel a Mundruczó-film!
Meghívta Mundruczó Kornél Fehér Isten című játékfilmjét a január 22-én kezdődő Sundance Filmfesztivál.
Meghívta Mundruczó Kornél Fehér Isten című játékfilmjét a január 22-én kezdődő Sundance Filmfesztivál.
A Mikulás pénteken reggel érkezett meg a Városháza elé, ahol a gyerekek verssel, énekekkel köszöntötték a nagyszakállút…
A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum /KEF/ a napokban két szakember munkáját díjazta, akik a drogmegelőzés terén végzik áldozatos munkájukat…
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási rendjében a következő változások lesznek 2014. december hónapban:
A felújítás várhatóan 2015. január végéig tart
22-22-es döntetlent játszott a magyar női kézilabda válogatott Franciaország ellen pár nappal a horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.
50 éves jubileumát ünnepli idén a Graboplast Győri Vízisport Egyesület.
Dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke 2014. december 1-től hat évre dr. Varga Andrást, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bíráját nevezte ki a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökévé.
„Magyarországon egyelőre nem erősödik a regionális gondolkodásmód, Győr viszont az ország vezérhajója” - hangzott el a Széchenyi István Egyetemen rendezett „A tudásalapú gazdaság területi dimenziói Európában” című előadás kapcsán, melyet a regionális tudomány egyik legnevesebb európai képviselője, Roberta Capello tartott.