Egyetemi sport
Szerdán a 0. nappal kezdetét veszi a SZEN, azaz a Széchenyi Egyetemi Napok.
Szerdán a 0. nappal kezdetét veszi a SZEN, azaz a Széchenyi Egyetemi Napok.
Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula helyére - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.
A húsvéti ünnepek első napján – szombaton – az Alexovics kupa autós ügyességi versenynek adott otthont a győri ETO Park. A Dunántúli szlalom kupa versenysorozat részeként látogatott ide a népes mezőny és csatlakozott hozzájuk mindaz, aki vezetési tudását biztonságos körülmények között kívánta kipróbálni.
Kihelyezett szelektív hulladékudvar várja a lomjaiktól megszabadulókat április 26-án a Kovács Margit iskola udvarán…
Az új Renaultok szépek, kívánatosak. A francia tervezők minden egyes friss típusnak egyedi arcot adnak. Mégis a Captur kicsit ezek közül is kiemelkedik. Magasabb építésű, mégis kompakt, és kimondottan kényelmes, ugyanakkor vagány, lezser – ahogy a francia mondaná.
A korábbinál kevesebb per került nagyobb számú bíró elé a Győri Ítélőtáblán tavaly, így gyorsabbá vált az ügymenet - mondta el a keddi összbírói értekezlet után sajtótájékoztatón Havasiné Orbán Mária elnök.
Tovább javította az általa tartott magyar csúcsot Hosszú Katinka 50 méteres gyorsúszásban.
A világjátékokra, s az Európa Bajnokságra is kvalifikálták magukat győri lovasok és lovak az osztrák Wiener Neustadtban megrendezett nemzetközi westernversenyen.
Részesei lehetünk egy álom megvalósulásának, Makovecz Imre álmának, aki szerint nemcsak templom és iskola lehet szentély, hanem egy stadion is – mondta a Pancho Aréna megnyitása alkalmából elmondott avatóbeszédében Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja hétfőn Felcsúton.
Tovább robog a Győri ETO FC a labdarúgó OTP Bank Ligában. A bajnoki címvédő szombaton Pápán nyert 2-1-re.