Vízen az evezősök
A hétvégén hosszú kihagyás után, az esztendőben először - verseny körülmények között - vízre száll a magyar evezős társadalom.
A hétvégén hosszú kihagyás után, az esztendőben először - verseny körülmények között - vízre száll a magyar evezős társadalom.
Szerda délután erőfelmérőt tartott a Győr-Szol SZESE férfi kosárlabda klub az utánpótlásában játszóknak.
Sok gól esett, de nem az ETO, hanem ellenfele, az MTK jutott az elődöntőbe.
Szinte biztos, hogy telt ház, 10 ezer néző előtt rendezik majd a női kézilabda Bajnokok Ligája történetének első négyes döntőjét, május első hétvégéjén, a budapesti Papp László Arénában.
A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) elkészülő, rohamtempóban épülő új uszodaberuházás révén minden eddiginél nagyobb lendületet kaphat a város úszósportja - hangzott el azon a szerdai látogatáson, amelyet a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetői tettek Gyárfás Tamás elnök vezetésével Győrben Borkai Zsolt polgármester, egyszersmind a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első embere meghívására.
Győrben ülésezik a WHO Európai Egészséges Városok Projektvárosi Hálózat Idősek Egészsége Munkacsoport szakmai értekezlete.
Színházi előadásokkal, irodalmi művek felolvasásával, kiállításokkal és speciális sörrel, valamint és galambok kiengedésével is ünnepli ezekben a napokban Csehország Bohumil Hrabal, a világhírű cseh író születésének 100. évfordulóját.
A Győri Balett március 26-án Torinoba utazik a Compagnia EgriBiancoDanza meghívására.
Visszaköltözhettek a második világháborús akna miatt kiköltöztetett lakók.
Aranyérmekkel avatták fel a győri tornászok a Magyar Torna Szövetségtől nemrég kapott kisbuszt a hétvégén.