Konkrét 2013.11.25.
a műsor vendége: Széles Sándor kormánymegbízott, Gy-M-S Megyei Kormányhivatal
a műsor vendége: Széles Sándor kormánymegbízott, Gy-M-S Megyei Kormányhivatal
December 4-e és 7-e között Győr ad otthont a 90. Felnőtt Ökölvívó Országos Bajnokságnak.
A közelmúltban nagy öröm érte a győri Graboplast VSE versenyzőit. Első alkalommal osztották ki 111, a felsőoktatásban tanuló élsportolónak a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíját.
A győri önkormányzat és az E.ON Hungária november 26-án írta alá azt az alapszerződést, amelynek értelmében a 2017-ben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetéig Győrt úgynevezett „smart cityvé” teszik.
Különleges akusztika, csengő dallamok- első kamarazenei előadását tartotta az idei évadban a Győri Filharmonikus Zenekar.
Jövő februárig tizenöt hazai utánpótlásképző műhelynél vizsgálja a labdarúgók képzését a belga Double PASS cég, amely a magyarországi akadémia rendszereket méri fel.
Folytatódhat a panelprogram, mintegy nyolcezer lakást újítanak fel az országban – jelentette be városunkban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden. Győrben közel 1400 lakást érint a beruházás.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) új szabálya miatt többek között a 81 kg címvédője, Hámori Ádám nem indulhat a jövő heti férfi országos bajnokságon, ám a fiatalok nélkül is több mint száz bokszoló léphet majd ringbe Győrben, a jövő szerdától szombatig tartó ob-n.
Az idén már számos győri óvoda felújításáról beszámoltunk, most egy újabb intézmény, a Gyárvárosi Óvoda Kiskúti Tagóvodája újult meg. A program jövőre folytatódik.
Meglepő, három gólos vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Győri ETO FC az újonc Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.