Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2013.10.22.

Győrből Tatára

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, ezekben a napokban rendezik a Bécs-Pozsony-Budapest Ultamaraton Futóversenyt.

Győr+ 2013.10.22.

A fájdalom mulandó, a dicsőség örök

A győri Rokob József nyerte meg a világon először megrendezett harmincszoros ironman-versenyt, melyen összesen 114 kilométert úsztak, 5.400 kilométert kerékpároztak és 1266 kilométert futottak a résztvevők. Az emberfeletti teljesítményt nyújtó sportoló saját bevallása szerint élete legnagyobb kihívásán van túl.

Győr+ 2013.10.22.

Kiütéses győzelem

A Rába ETO tartalékosan is fölényesen nyert az élvonalbeli futsalbajnokság hatodik fordulójában, a zöld-fehérek 11-2-re múlták felül a pont nélkül álló Rákosmenti FC-t.

Győr+ 2013.10.22.

Megindult a forgalom a szigetközi úton

Újraindult a forgalom a Szigetközt átszelő 1401-es úton Győr és Győrújfalu között, ahol kedd reggel két kamion és egy személyautó karambolozott - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Győr+ 2013.10.21.

Átadták a Liszt Ferenc Nemzetközi Lemeznagydíjat

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Liszt című lemeze nyerte el a 38. alkalommal odaítélt Liszt Ferenc Nemzetközi Lemeznagydíjat. Az elismerést hétfőn délután adták át a Régi Zeneakadémián.

Győr+ 2013.10.21.

Molnár Piroska elsimerése a chicagói filmfesztiválon

A nemzetközi zsűri elsimerő oklevéllel jutalmazta Szász János A nagy füzet című filmjében nyújtott alakítását. A rendező Oscar-díjra nevezett filmjét a hét végén vetítették a tekintélyes amerikai mustrán.

Győr+ 2013.10.21.

Köz-jó!-VIDEÓVAL

A Győri Civil Szövetség szervezésében indult el pénteken a "Győr-Köz-Jó" program, melynek első napján a Gábor László Középiskola diákjai kezdték el a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház kerítésének festését.

Győr+ 2013.10.21.

Skót varázs-VIDEÓVAL

A varázslat a fő motívuma a Nikisch Artúr bérletsorozat nyitókoncertjének.

Hirdetés