Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2013.04.11.

Vasúti baleset Tét és Felpéc között

Áll a vasúti forgalom Tét és Felpéc között egy karambol miatt - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője csütörtökön délután az MTI-vel.

Győr+ 2013.04.11.

Kreatív műhelyek Mosonmagyaróváron

Energiatúrára és űrhajósképzőre, "félőlény", azaz rovarismereti szakkörre és természettudományi vetélkedőkre hívják a mosonmagyaróvári és a város környéki diákokat egyéves program keretében, amelyet az Európai Unió és az állam támogatásával valósítanak meg a Lajta-parti városban.

Győr+ 2013.04.11.

FIFA-világranglista – Magyarország egy helyet rontott

A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet rontott, így a 33. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Győr+ 2013.04.11.

Kilométerek két keréken-VIDEÓVAL

A tervek szerint június 30-ig elkészül a Győrt és Abdát összekötő kerékpárút, amelynek nyomvonalát az 1-es főúttal párhuzamosan, annak északi oldalán alakítják ki.

Győr+ 2013.04.11.

Már a döntőben

Miskolcon is nyert, ezzel kettőből két győzelemmel jutott a női kosárlabda NB1döntőjébe a bajnoki címvédő Hat-Agro UNI Győr. Fűzy Ákos lányai ezúttal is változatos, fordulatos meccset játszottak a DVTK-val.

Hirdetés