Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2013.04.03.

Egyetemi tavasz

Új köntösben, új időpontban és új névvel jelentkezik idén a Széchényi Egyetemi Napok programsorozata. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján az egyetem és a város együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírt egy minden fiatal számára nyitott győri ifjúsági centrum létrehozására.

Győr+ 2013.04.03.

Önkormányzati forrás civileknek

A márciusi közgyűlésen fogadták el a győri képviselők a város új civil koncepcióját, és a non profit szervezeteknek szóló pályázatot is kiírták 25 millió forintos keretösszeggel

Győr+ 2013.04.03.

Uniós projektben Győr városa

Wiesbadenben rendezték meg a TAFISA (Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabadidősport tagszervezete) Európai Unió által támogatott és finanszírozott SportCityNet-program első tanácskozását. A projektben összesen kilenc ország minisztériuma, vagy szabadidősport szövetsége, valamint kilenc kiválasztott város vesz részt. Ezen kívül Nagy-Britannia, Törökország, Makaó és Omán képviselői megfigyelőként kapcsolódtak a programhoz.

Győr+ 2013.04.03.

Felújítják a belvárosi járdákat

Folytatódik a belvárosban a járdák felújítása. Az önkormányzat mintegy 23 millió forintot költ fél kilométer hosszú szakasz burkolatának cseréjére, a balesetveszélyes, töredezett aszfaltot térkövek váltják fel – jelentette be Fekete Dávid alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője szerdán.

Győr+ 2013.04.03.

8 veretlen hónap

A vasárnapi, Diósgyőr elleni 2-0-ás győzelemével egy kereken nyolc hónapos bajnoki veretlenségi szériát állított fel a Győri ETO FC labdarúgócsapata.

Győr+ 2013.04.03.

Hajóba ült Janics

Megkezdte győri felkészülését új klubjában Douchev - Janics Natasa, háromszoros olimpiai bajnok, kajakozó. A 30 éves sportoló múlt pénteken tért haza a portugáliai edzőtáborozásból, és a Húsvétot még Szeged mellett töltötte.

Győr+ 2013.04.02.

Tíz centiméter hó eshet a megyében

A szerdára várható, helyenként erős hófúvás miatt lassabb haladásra és fennakadásokra kell készülni az utakon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Győr+ 2013.04.02.

Janics győri vizeken

Az olimpia után kalandos utat bejárt Douchev-Janics Natasa ezentúl a győri vízisportot erősíti.

Hirdetés