Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2013.02.10.

Elhunyt Kézdy György színművész

Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál - közölték az MTI-vel a művészhez közel álló források.

Győr+ 2013.02.09.

Mozgalmasabbak, nyitottabbak lesznek a győri múzeumok

Mozgalmasabbak, nyitottabbak lesznek a jövőben a győri múzeumok - mondta a városi és a megyei közgyűjtemény összevonásával február elsejével létrejött Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az MTI-nek.

Győr+ 2013.02.09.

„Munka nélkül mit sem ér a tehetség”

A tavalyi Európa-bajnoki második helyezés után az Ausztrál Ifjúsági Olimpián is ezüstérmes lett Khaut Kristóf, akit korosztálya legtehetségesebb versenyzőjeként emlegetnek szakmai berkekben. A győri kenus tavaly kitűnő évet zárt, minden létező elismerést besöpört.

Győr+ 2013.02.09.

Jól haladnak

Fél távnál jár a Győri ETO FC labdarúgó-csapatának törökországi edzőtábora. Pintér Attila fiai jó néhány tréningen és három edzőmeccsen is túl vannak, ezeken újoncokat is avattak.

Győr+ 2013.02.09.

Rajtol a másodosztály

A hétvégén útjára indul a labda a női kézilabda NB1/B-ben. A másodosztály küzdelmeiben két győri csapat is érdekelt: az Audi ETO 2, vagyis inkább a zöld-fehérek harmadik számú együttese, és a VKLSE.

Győr+ 2013.02.09.

Konkrét 2013.02.08.

a műsor vendége: Horváth Szabolcs elnök, Professio Fémipari Klaszter

Győr+ 2013.02.09.

„A színházban nincs lehetetlen, csak tehetetlen”

A Jekyll amp; Hyde díszletén állva magyarázza, hogy ott azt a rést miért hagyták, a lámpákat meg nem is oda tervezték, ahol most vannak, de hát a tárgyakat fogyókúrára kell fogni... A Győri Nemzeti Színház szcenikusa, Czechmeister László azt vallja, a színházban nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Egyébként mindenki Lustának hívja.

Győr+ 2013.02.09.

Kakuk János: Nem akarok mást, örömet szerezni a győrieknek

Az apácának készülő szanyi ápolónő beleszeret egy Donkanyart megjárt beteg katonába. Válaszút elé kerül, végül a rend holland zárdája helyett a királdi bányatelepre költözik, ahol a férfi vájári munkát kap. Szülei mozivászonra kívánkozó történetét Kakuk János mesélte el nekem, válaszul arra a kérdésre, hogyan kezdődött néptáncos karrierje.

Hirdetés