Már buszbérletet is válthatunk a mobilunkon
Április 1-től már 30 napos helyközi bérlet is váltható a Közlekedési Mobiljegy applikációban a Volánbusz járataira - olvasható a volanbusz.hu-n.
Április 1-től már 30 napos helyközi bérlet is váltható a Közlekedési Mobiljegy applikációban a Volánbusz járataira - olvasható a volanbusz.hu-n.
Március végével országos szinten is megszűntek a munkaügyi- illetve a közigazgatási bíróságok. Nincs ez másképp Győrben sem, ahol április 1-jétől a Győri Törvényszék látja a megszűnt bíróságok elsőfokú feladatait.
Két esetben is ittas vezetővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek.
A tervezetet érdemes átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek kivételével – a május 20-i határidő lejártát követően automatikusan bevallássá válik.
Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek - közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött.
Puskás Ferenc születésnapján, április 1-jén az M1 aktuális tévécsatornán és a Nemzeti Sport Online oldalán is látható a Puskás Ferenc gyermekkori kalandjait megidéző Puskás Öcsi és barátai című rajzfilm, Gellár Csaba rendezésében.
Szerdától az osztrák-magyar határszakasz valamennyi nyitva tartó határátkelőhelyét igénybe vehetik az ingázó dolgozók; reggel 6 órától Balassagyarmatnál is átkelhetnek a szlovák-magyar határ mentén élők - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az internetes oldalán.
A 30 éves ukrán férfit szeméremsértés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Ez egy különösen nehéz időszak, de a játék lehetőséget ad az embereknek, hogy közösen támogatni tudják egymást, inspirálódjanak, tanuljanak és biztonságban érezzék magukat.
A koronavírus-járvány nemcsak a szájmaszkok és a kézfertőtlenítők áraira hatott, de egyes zöldségfélékére is.