Népszerű a nagycsaládosok autóvásárlási programja
A vártnál is több család vásárolt hétüléses autót kormányzati segítséggel. Az elmúlt év minden várakozást felülmúlt – árulta el a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.
A vártnál is több család vásárolt hétüléses autót kormányzati segítséggel. Az elmúlt év minden várakozást felülmúlt – árulta el a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.
Lezárták a balesettel érintett útszakaszt.
A legfrissebb hosszútávú előrejelzési modellek szerint ebben a hónapban sem érkezik meg az igazi tél.
A Toyota japán járműgyártó újraindítja négy kínai gyárából háromban a termelést a jövő héten - közölte a japán járműgyártó.
30 diák 7 csapatban mérte össze tudását a győri Révai Miklós Gimnáziumban megrendezett Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) idei második, győri döntőjén.
A Rácz Gergő és Orsovai Reni duója nyerte Mostantól című számával nyerte A Dal 2020 harmadik válogatóját szombaton.
Két bemutatóval gazdagította februárban a Győri Nemzeti Színház a Korok és történetek évadát: elsőként Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperáját tűzte műsorára a teátrum, múlt hétvégén pedig Agatha Christie pszichothrillerének debütálását láthatta az izgalomra vágyó közönség.
A Győr fölényesen nyert saját csarnokában az Alba Fehérvár ellen a női kézilabda NB I szombati játéknapján.
„Jelen pillanatban egyetlen influenzás fekvőbeteget sem kezelünk a kórház fertőző osztályán” – mondta el a biztató hírt dr. Süle János belgyógyász, infektológus, osztályvezető főorvos. Egy esetben Dél-Kelet-Ázsiából érkező beteg koronavírusra gyanakodott a tünetei alapján, de ezt a kórt teljesen kizárták, a laborvizsgálatok az influenzavírus „A” típusát mutatták ki, őt pár napig benn tartották, de már gyógyultan távozott.
Pár perc alatt elkészül, a belseje csokikrémes marad, a tetején pedig a savanykás meggy éppen, hogy csak megpirul a sütőben. A dió és a mandula már csak ropog a tortán!