Nem jön fordulat az időjárásban
Szép hétvége áll előttünk, enyhe idő, egyre több napsütés lesz jellemző a következő napokban.
Szép hétvége áll előttünk, enyhe idő, egyre több napsütés lesz jellemző a következő napokban.
Az Orgona utcai irodába várják az ügyfeleket.
Kulcsár Katalin nem mindennapi foglalkozást választott hivatásának, de az elmúlt évek bizonyították, jó döntést hozott. Édesapja is labdarúgó játékvezető volt, mondhatjuk követendő példát látott, és a futballszeretetét bizonyítja, hogy már gyermekkorában is imádott két fiútestvérével és a családban élő unokatestvérekkel együtt focizni. Ő vezette a 2016-os női Bajnokok Ligája fináléját és a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet néhány éve őt választotta az év legjobb női bírójának, amellyel a díj történetének legfiatalabb győztese lett.
Átalakítja parkolási rendszerét a Széchenyi István Egyetem. A hallgatói és a munkatársi létszám évről évre nő, bővült a kollégiumi kapacitás, mind több hallgató, oktató érkezik naponta a győri campusra autóval. Eközben idegenek is előszeretettel hagyják járműveiket az egyetem területén. Intézkedésekre volt tehát szükség annak érdekében, hogy a parkolási gondok megoldódjanak. Az egyetem vezetése a koncepció kidolgozása során a győriek és az egyetemi polgárok érdekeit egyaránt figyelembe vette.
December 15-én vasárnap lép életbe a MÁV-START 2019/2020-as menetrendje. Az új vasúti menetrend számos olyan változást hoz az utasok számára, ami bővíti a választható vonatok számát és minőségét, figyelembe veszi az utazási szokásokat, javítja a szolgáltatási színvonalat.
A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek pénteki sorsolási alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.
Kismegyer 1809. június 14-én írta be nevét Európa történelmébe. Az itt zajló, győri csataként elhíresült ütközetben 35 ezer francia ellen 39 ezer császári és királyi, valamint magyar nemesi harcos küzdött, a csatát természetesen Európa legjobb hadserege, a francia nyerte meg.
A gyermekkori szexuális abúzus bonyolult és alattomos módon szövi át a túlélők későbbi életét, élményvilágát. Gyermekkori tapasztalataink hatással vannak az önmagunkról, a világról és az emberi kapcsolatokról kialakított képünkre. A túlélők közül sokan anyagi helyzetük miatt nem jutnak megfelelői pszichológiai támogatáshoz. A Traumaközpont azért indított adománygyűjtést, hogy a terápiás segítség ne legyen kiváltság.
A harmincadik születésnapját ünneplő győri Család- és Gyermekjóléti Központ küldetése az emberek jólléte, amelyért három évtizede dolgoznak az intézmény munkatársai. Elfogadás, megértés, jelenlét és kötődés, ezek a beszédes kulcsszavak körvonalazzák, mit és hogyan tesznek a számukra legfontosabbakért, vagyis embertársainkért.