Az árvízi védekezést gyakorolták
Árvízhelyzet nincs, gyakorlat viszont volt. Az esetleges árvízi helyzetben történő szakszerű védekezést gyakorolták a vízügyi szakemberek.
Árvízhelyzet nincs, gyakorlat viszont volt. Az esetleges árvízi helyzetben történő szakszerű védekezést gyakorolták a vízügyi szakemberek.
Lopás, csalás, sikkasztás, egyedi azonosító jellel visszaélés és jármű önkényes elvétele miatt összesen 22 elfogatóparancs volt érvényben azzal a magyar férfival szemben, akit végül Ausztriában fogtak el - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Éppen tíz éve indult a Beszélgető hálózat Győrben, amely azóta több száz idősnek segített a magány oldásában, a társas kapcsolatok megélésében. A szervezők ismét várják az önkéntesek jelentkezését, akik szívesen vállalnának beszélgetést egy magányos, idős embernél.
Kék színbe borult a győri Jedlik Ányos Híd, felhívva a figyelmet egy fontos világnapra.
Az akciót a megváltozott időjárási és látási viszonyok miatt rendezik.
Az idén is kikapcsolási moratóriumot hirdet az ünnepekre az E.ON.
A több mint harminc éve működő Répce Utcai Idősek Klubja kapott ajándékokat a 17. Jótékonysági kerékpártúra adományaiból.
Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Egy héten át útépítés miatt ismét megváltozik a forgalmi rend.
November 25-én több utcában kell áramszünetre számítani, az E.On információi szerint.