Védelmi gyakorlatot tart a Vízügy
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság látja el az elsőrendű árvédelmi vonalakon található árvízvédelmi falak kezelését, üzemeltetését és fenntartását Győr belterületén.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság látja el az elsőrendű árvédelmi vonalakon található árvízvédelmi falak kezelését, üzemeltetését és fenntartását Győr belterületén.
A Startup Campus szervezésében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával és szakmai partnerségével november 19-én a győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusára is megérkezik az ország első, kifejezetten középiskolásokat megszólító innovációs eseménysorozata a Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow. A szervező Startup Campus az előadásokra és a workshopokra várja az innovatív ötletekkel, kezdeményezésekkel rendelkező, vagy a tudomány és a technológia világát érdeklő 14-20 év közötti fiatalokat.
A következő napokban is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Emellett fokozatosan mérséklődik a meleg, a jövő hétvégén már inkább csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
A címvédő Győri Audi ETO KC százszázalékos teljesítménnyel zárta a csoportkört a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a hatodik, utolsó forduló vasárnapi játéknapján házigazdaként 35-29-re legyőzte a cseh Baník Most csapatát.
Kedves Kicsik és Nagyok! Az őszi szomorkás időben szeretnétek egy izgalmas programot? Akkor irány a belvárosi dzsungel! Sok szeretettel várunk mindenkit különleges programokkal a november 24-i családi napon, egészen 18 óráig.
A Csurgó és a Balatonfüred után a Tatabánya is háromgólos előnybe került hazai pályán a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.
Elhagyta az úttestet és felborult egy személyautó vasárnap délután 16 óra körül Tényőn, a Győri utcában.
Ismét lezárták a víz alatt álló Szent Márk teret Velencében vasárnap, amikor 150 centiméter fölött tetőzött a dagály. Olaszország több térségében készültség lépett életbe a heves esőzések miatt, megfigyelés alatt vannak az olaszországi folyók is.
Kigyulladt egy mintegy száz négyzetméteres asztalosműhely vasárnap délután Töltéstaván, a József Attila utcában.
Egy ember életét vesztette a vasárnap délelőtti balesetben, amely a 73-as számú főúton, Felsőörs közelében történt.