Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2021.05.29.

A fiúk mezőnyében lett aranyérmes Pusztai Kata

A tatabányai Földi Imre Sportcsarnok három szőnyege adott otthont a több, mint ötven szakosztály kétszáz birkózópalántáját felvonultató diák II-es szabadfogású országos bajnokságnak. A Győri AC versenyzője, Pusztai Kata a 35 kg-osok között taktikus birkózással a rajta kívül fiúkból álló mezőnyt maga mögé utasítva, menetelt a dobogó legfelső fokáig. Kata korosztályában, súlycsoportjában 21 versenyző előtt végzett az élen!

Győr+ 2021.05.28.

Török kapcsolatokat erősít a Széchenyi-egyetem professzora

A törökországi Kayseri egyeteme által meghirdetett fotópályázat zsűrijébe kapott meghívást dr. Tolnay Imre, a győri Széchenyi István Egyetem Építészeti Épületszerkezettani Tanszékének professzora, aki úgy véli: a nemzetközi együttműködések gazdagíthatják az oktatókat és a hallgatókat.

Ficsór Dávid 2021.05.28.

„Legyünk büszkék magunkra!”

Bemutatták a Győr 750 című könyvet pénteken. Dr. Dézsi Csaba András javaslatára Tóth Tibor, a könyv tervezője összegyűjtötte a városban tevékenykedő művészeket – festőket, szobrászokat, grafikusokat, fotósokat – s tőlük egy-egy jelentősebb, Győrről szóló, vagy a városhoz kapcsolódó alkotást, valamint néhány gondolatot. Ezeket összefűzve egy hiánypótló kötet született Győr királyi várossá válásának 750. évfordulójára.

Szigethy Teodóra 2021.05.28.

Hol tartunk a fenntarthatóság felé való átmenetben?

„Mindenki tegye meg ott ahol él, amit tud!” A globális környezeti kihívásokra, a fenntarthatóság felé vezető úton helyben is megtalálhatjuk a válaszokat. Erre irányították a figyelmet szakértők, akik azt vizsgálták, hol tartunk a fenntarthatóság felé való átmenetben?

Győr+ 2021.05.28.

Interaktív grafikonon a népszerű nevek

Gyermeknap alkalmából készített interaktív ábrát a Központi Statisztikai Hivatal. Ezen azt mutatják be, mik az utóbbi húsz esztendő legnépszerűbb fiú, illetve lány keresztnevei.

Kárpát Zsolt 2021.05.28.

Megyerikum lett a Győri ETO

Közel nyolc hónapi kényszerű szünet után újra összeült a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság.

Hajba Ferenc 2021.05.28.

Megyénk a 15. helyen áll a legmagasabb értékek sorában

Győr-Moson-Sopron megye orvosi rendelőiben 240 volt a vérnyomás legmagasabb szisztolés értéke 2018. október 1.és 2021 januárja között - tudtuk meg a Magyar Hipertónia Regiszter szakmai körben most nyilvánosságra hozott adataiból.

Győr+ 2021.05.28.

A biztonságos közlekedésért kerekeztek

Nyugdíjasok részére szerveztek biciklitúrát a Győri Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai. Az akcióval a biztonságos, szabályos közlekedésre szerették volna felhívni a figyelmet.

Győr+ 2021.05.28.

Meglepetés jár a vonatjegy mellé

Kreatív pörgetős füzettel és színes programokkal készül a MÁV az idei gyereknapra. Négy mókás történetet gondolhatnak tovább a gyerekek és rajzolhatják hozzá a befejezést is.

Győr+ 2021.05.28.

Megjelent az indiai mutáns Magyarországon

Két, indiai mutánssal fertőződött beteg is van már Magyarországon, nem jártak külföldön, s állapotuk nem súlyos - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos, az Operatív törzs legfrisseb tájékoztatóján.

Hirdetés