Három autó ütközött Győrben
A 14-es főút érintett szakaszát lezárták.
A 14-es főút érintett szakaszát lezárták.
Akkor fejtik ki legjobban a hatásukat a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, ha lefekvés előtt szedik őket - ezt állapította meg egy nagyszabású, hosszú távú kutatás, amelynek eredményeit a European Heart Journal folyóirat közölte.
A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.
Az egyik tárlat az 1969-es év hangulatát idézi meg plakátokon, a másik a 60-as, 70-es évek művészeinek munkáiból ad válogatást az Esterházy-palotában.
Kilencven éve, 1929. október 27-én szentelték fel a Gyárvárosi Jézus Szíve templomot. A jubileumhoz kötődően kiállítást szerveznek és virtuális emlékkönyv létrehozását tervezik.
A halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén újra zavartalan a forgalom.
Mindenszentek és halottak napja alkalmából több koncertet is ad a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, gyászzenékkel tisztelegve az elhunytak előtt.
Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig hetedik lett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat Abu-Dzabiban zajló Grand Slam-viadalán.
Kedves Nézőink! Az október 24-én, csütörtökön 19.00 órakor kezdődő A király beszéde című előadásunk betegség miatt elmarad. A Simon Kázmér "B" bérletnek az előadást pótolni fogjuk.