Újabb magyar aranyérmes
Özbas Szofi a szeptemberi Európa-bajnokság után a marrákesi junior cselgáncs-világbajnokságon is aranyérmet nyert a 63 kilogrammos kategóriában.
Özbas Szofi a szeptemberi Európa-bajnokság után a marrákesi junior cselgáncs-világbajnokságon is aranyérmet nyert a 63 kilogrammos kategóriában.
Mindenhol elindul a fűtési szezon, érdemes azonban előtte alaposan átvizsgálni a fűtőberendezéseket, hiszen egy meghibásodás vagy dugulás életveszélyes is lehet.
A WHB Csoport és a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium együttműködése révén adták át azt az tantermet ami a tanulók duális képzését könnyíti meg a jövőben.
A nyolcaddöntőig jutottak a magyarok a Székesfehérváron zajló, 60 ezer dollár (18 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A közúti ellenőrzések során egyre gyakoribb, hogy olyan sofőröket fognak a rendőrök, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Sőt, a megyénk útjain történt baleseteknél is többször előfordult, hogy egyáltalán nem is ülhetett volna volán mögé az okozó. Jobb átgondolni, ugyanis akár fogda is járhat a felelőtlenségért.
A rendőrök az autópályán elkövetett vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére hívták fel ismételten a magyar és a külföldi utazók figyelmét Mosonmagyaróvár térségében.
Ősszel Győrben is megnyílik a Presszó: Szemere Katalin újságíró a Vaskakasban faggatja válogatott vendégeit a siker ízéről.
Kilencven éve, 1929. október 27-én szentelték fel a Gyárvárosi Jézus Szíve templomot. A jubileumhoz kötődően virtuális emlékkönyv létrehozását tervezik.
Három aranyérmet szereztek a magyarok a maratoni kajak-kenu világbajnokság csütörtöki nyitónapján, a kínai Saohszingben.
Kiállításajánlókkal volt tele az október 16-i Rómer Magazin. A Győr Plusz rádió hallgatói betekintést kaptak a Kovács Margit Iparművészeti Középiskola Üvegműhelyének 25 éves jubileumi tárlatába, és az ahhoz kapcsolódó programokba.