Világnapok, amelyekről talán sokan nem tudnak
Az már nem okoz meglepetést, hogy szinte minden napra jut legalább egy világnap. De vajon azzal tisztában vagyunk, hogy miket ünneplünk október 15-én?
Az már nem okoz meglepetést, hogy szinte minden napra jut legalább egy világnap. De vajon azzal tisztában vagyunk, hogy miket ünneplünk október 15-én?
A Győri Filharmonikus Zenekar kelet-ázsiai turnéjának első állomása Japán volt.
Sziasztok Rómeresek én Panka vagyok, ez pedig az eheti Rómer Ház Aktuál, a következő hét nap eseményeivel!
„A Fideszből kilépek, hogy a velem kapcsolatos történések ne okozzanak morális hátrányt a pártnak, s a következő öt évben független polgármesterként irányítom a várost, együttműködve a győriekkel és természetesen a Fidesz-KDNP frakcióval” – jelentette be sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt.
Az iskola fontosnak tartja, hogy mind a diákok, mind pedig a tanárok átfogó képet kapjanak a program nyújtotta lehetőségekről.
Nagy siker övezi a Győri Nemzeti Színház eddigi bemutatóit.
A világ egyik legismertebb sporteseményének mezőnye Pannonhalmát is érinti majd. A város felvezető programokkal hangolódik a jövő májusi biciklis ünnepre.
A múlt ápolása és az emlékezet fenntartása minden magyar ember számára fontos, hangzott el a rendezvényen. Győrben Bethlen István emlékét több hely, sőt szobor is őrzi.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.