Egy like-kal nem mentesz életet
Két év után ismét véradókampányt hirdet a felsőoktatásban tanulók számára a Magyar Vöröskereszt.
Két év után ismét véradókampányt hirdet a felsőoktatásban tanulók számára a Magyar Vöröskereszt.
A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát – derült ki egy új metaanalízisből, amelyet az Amerikai Szív Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók.
Minden előzetes panasz nélkül esett össze Takács Bence, fiatal mentő-gépkocsivezető, amikor szolgálaton kívül egy bajtársával találkozott tegnap.
Harold évi 3 millió fals hívást fogad a 112 központban.
A magyar Gripen pár rövid időn belül azonosította a repülőgépet.
Idegenben nyert a Győr és a Debrecen a női kézilabda NB I szerdai fordulójában, míg a Vác három góllal bizonyult jobbnak a vendég Szombathelynél.
Marco Rossi szövetségi kapitány azt hangsúlyozta, hogy a horvát labdarúgó-válogatott papíron erősebb a magyarnál, így benne van, hogy csapata kikap a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, de kiemelte, ha ez be is következik, korántsem mindegy, miként.
Mint minden évben, a természeti katasztrófák elleni védekezés világnapja alkalmából, ezúttal is, nagyszabású véradást tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amibe a társszervek, többek között a rendőrség munkatársai is bekapcsolódtak.
Negyvenévesen elpusztult a gízai állatkert utolsó afrikai elefántja, a Naima nevű nőstény, amely évtizedek óta fő attrakciója volt a Kairó melletti intézménynek.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság négy tűzoltója is kiemelkedően teljesített az idei Lépcsőfutó Országos Bajnokságon. Két aranyérmet és két bronzérmet hoztak haza, amellyel elsősorban maguknak bizonyítottak, de öregbítették a győri tűzoltók jó hírnevét is.