Végzetes balesetek az utakon
Borsodban elgázoltak egy gyermeket, Bács-Kiskun megyében ketten életüket vesztették egy ütközésben.
Borsodban elgázoltak egy gyermeket, Bács-Kiskun megyében ketten életüket vesztették egy ütközésben.
Húsz csapat közel háromszáz versenyzővel mérte össze erejét és tudását október 3-án a Kaposvár Aréna Sportközpontban, a BM OKF idei Országos Atlétikai Bajnokságán, amelynek immár tizedik alkalommal volt házigazdája a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyerekek a lúddal és pónilóval ismerkedtek az állatok világnapja alkalmából szervezett programon a Győrszentiváni Bölcsődében 2019. október 4-én.
A Győr+ Média ismét jótékonysági futásra invitálja az önzetlen adakozókat, idén is nemes cél mellé állva segítünk egy győri szervezetet. Játszva tanulhat együtt sérült és ép kisgyermek a speciális hintán és homokozóban. Ebben a játékban csak nyerni lehet. A közös élményt, a mozgás örömét.
A rendőrség központi bűnmegelőzési programja, az OVI-ZSARU Győr-Moson-Sopron megye óvodáiban is évek óta nagy sikerrel működik.
A súlylökő Márton Anita 18,86 méterrel ötödik helyen végzett csütörtökön a dohai atlétikai világbajnokságon.
A sérült Fucsovics Márton a felépülés mellett azon dolgozik, hogy visszanyerje önbizalmát és visszatérhessen a teniszezők szűk elitjébe.
Egy 350 ezer forint értékű speciális tabletet adományozott a Szintézis Zrt. a Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak.
A város a hagyományokhoz híven a Batthyány téren felállított Batthyány-emlékoszlopnál tartotta a hősök előtt tisztelgő koszorúzási ünnepségét.
A Viasat Nature a Vidanettel közösen most rászoruló állatok családkeresését igyekszik könnyebbé tenni.