Augusztus utolsó napja is napsütéses lesz
Visszatért a kánikula, igazi forrósággal búcsúzik a nyár, szombaton is élvezhetjük a napsütést.
Visszatért a kánikula, igazi forrósággal búcsúzik a nyár, szombaton is élvezhetjük a napsütést.
Hazudni ugyan a számokkal is lehet, de a számok önmagukban nem hazudnak. Térségünk helyét az országban jórészt a számok tükrében tudjuk megítélni.
A kormány azon dolgozik 2010 óta, hogy a Magyarországon kívül élő magyarok érezzék, az anyaország nem mondott le róluk - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa pénteken Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 19. továbbképzésének záróünnepségén.
Szorgos kezek dolgoznak Győrújbaráton: a szőlőbirtokon hétfőn kezdték meg a szüretelést, ami várhatóan nagyjából öt hétig tart majd.
A három magyar futballistát, Holender Filipet, Kecskés Ákost és Vécsei Bálintot foglalkoztató FC Lugano együttesére "hideg" túrák várnak az Európa-ligában: a svájci együttes a pénteki monacói sorsoláson Kádár Tamás csapatával, az ukrán Dinamo Kijevvel, illetve a dán FC Köbenhavn és a svéd Malmö FF gárdájával került a B csoportba.
Rotterdam lesz a házigazdája a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválnak. A 65. alkalommal megrendezett versenynek 2020. május 12. és 16. között a holland kikötőváros Ahoy arénája ad otthont.
Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban ezüstérmet szerzett pénteken a Linzben zajló evezős világbajnokságon.
A Ferencváros a bolgár Ludogoreccel, az orosz CSZKA Moszkvával, valamint a spanyol Espanyollal került egy csoportba a labdarúgó Európa-liga főtáblás küzdelmeinek pénteki sorsolásán.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2019. évi általános választásán a Fidesz-KDNP jelölő szervezetek Győr-Moson-Sopron megyei közös listáját – a kedden leadott ajánlások átvizsgálását követően – 2019. augusztus 29-én délután határozatával nyilvántartásba vette.
Elképesztő mennyiségű éremmel gazdagodik a magyar kick-box a sportág Győrben szombat estig tartó utánpótlás Európa-bajnokságán. A csütörtöki küzdelmeket követően ugyanis eldőlt, hogy a magyar fiatalok nyakába egyéniben összesen 110 érmet akasztanak.