Hivatalosan kizárták a Balmazújvárost
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön kizárta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát a másodosztályból.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön kizárta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát a másodosztályból.
Szeptember 14-én 9 órakor kezdődik a Győri Egyházmegye által szervezett családi nap, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében telik. A rendezvénynek a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont ad otthont.
Redkordot jelentő 22 futam került a jövő évi előzetes Forma-1-es versenynaptárba, a Magyar Nagydíjra augusztus 2-án kerülhet sor.
Július végén a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, ami a magyar határátkelőkön található épületek elbontását, illetve rendbe tételét rendeli el. Megyénkben a magyar–szlovák és a magyar–osztrák határszakasz egyaránt érintett.
A #szeretnekahallgatók című stand up sikere után 2019-ben útjára indult Bősze Ádám standupjának második, "Bő szekund" címet viselő évada, melyet a győri közönség szeptember 13-án 19 órától hallhat a Richter teremben.
Győrzámoly, Győrladamér, Mecsér, Dunaszeg, Dunaszentpál térségében víznyomás csökkenés és vízhiány várható, a főnyomó vezeték törése miatt.
Elsőként adta le csütörtökön reggel az Ellenzéki Pártszövetség, Glázer Tímea polgármesterjelölt a jelöltséghez szükséges ajánlásokat a Városházán, majd sajtótájékoztatón bejelentették: felkészültek, hogy leváltsák a Fideszt Győrben.
Borkai Zsolt polgármester, a Fidesz győri szervezetének elnöke csütörtökön adta le a jelöltséghez szükséges ajánlásokat.
A Kisfaludy Károly Könyvtárban (Győr, Baross u. 4.) folytatódik az Életünk utcái, terei… című honismereti előadássorozat szeptember 11-én (szerdán) 17 órakor.
Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros A kismegyeri csata és Győr utolsó ostroma című előadását hallhatják az érdeklődők szeptember 10-én (kedden) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Győr, Baross u. 4.).