Babos Tímea a főtáblára jutott
Babos Tímea a harmadik mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így a főtáblára jutott.
Babos Tímea a harmadik mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így a főtáblára jutott.
A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte Észtországot a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, a Papp László Sportarénában pénteken.
A szokásoknak megfelelően a XII. Győri Bornapokon is megválasztották Győr város borát és öt Fesztivál bor díjat is kiosztottak. Érdemes mindegyiket megkóstolni a hétvégén!
Iszkaszentgyörgy mellett zuhant le egy mezőgazdasági földterületre a siklóernyős.
A világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája, Hszinhszing 37 éves lett, pénteken születésnapi ünnepséget rendezett neki az állatkert, ahol él.
Két személyautó ütközött össze Csorna és Bősárkány között.
A brazil elnök azt fontolgatja, hogy a hadsereg segítségét is igénybe veszi az Amazóniában pusztító erdőtüzek megfékezésében.
Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.
A szezon első vereségét a Balaton partján a Siófok ellen szenvedte el, a WKW ETO FC. A keretben több játékos is kisebb nagyobb sérüléssel bajlódik. Részletek a cikkben!
Egy szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a győri hivatásos tűzoltókat csütörtök reggel Győrben.