09.07. Ludas Matyi jr.
A Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében augusztus 7-én 15 órától a Ludas Matyi jr. című zenés színművet mutatják be bérletszünetes előadásban.
A Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében augusztus 7-én 15 órától a Ludas Matyi jr. című zenés színművet mutatják be bérletszünetes előadásban.
A Ménfőcsanaki Szüreti Mulatságot szeptember 7-én 15 órától rendezik a Bezerédj-kastélyban
A vezetett túra az Öt Templom Fesztivál helyszínein, az öt templomon keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit.
Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban,a Dísztéren szeptember 7-én 12 órától rendezik meg a Szüreti Napot.
Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadását láthatja a közönség szeptember 21-én 19 órától a Vaskakas Bábszínházban (Győr, Czuczor Gergely utca 17.).
Kortárs magyar ősbemutatót láthat a győri közönség a KV Társulat előadásában szeptember 11-én 18 órától a Vaskakas Bábszínházban.
Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság.
A Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termében szeptember 6-án 19 órától bérletszünetes előadásban mutatják be a Két úr szolgája című komédiát.
Alaine - Ideje a meghalásnak címmel a KL Színház előadását láthatják az érdeklődők szeptember 6-án 18 órától a Vaskakas Bábszínházban (Győr, Czuczor Gergely utca 17.).
A Győri Nemzeti Színházban a Padlás című előadást láthatja a közönség szeptember 8-án 15 órától bérletszünetes előadásban.