Szerző: Havassy Kata
Hirdetés
MTI 2023.06.05.

A vidék fejlesztése a kormány elsőrendű feladata és célja

A magyar kormány számára a vidék fejlesztése elsőrendű feladat, nemcsak a mezőgazdaságot, az agráriumot kell vidékfejlesztésen érteni, hanem az olyan infrastrukturális fejlesztéseket is, amelyek az élet minőségét javítják - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Vas vármegyei Nick községben, ahol a térség országgyűlési képviselőjével és polgármesterével közösen átadták a falut a nicki műgáttal, illetve az annak szomszédságába épült üdülőövezettel összekötő három kilométer hosszúságú felújított utat.

Pécskai István 2023.06.05.

A Győri Audi ETO KC-t ünnepelték a szurkolók

A szurkolók győztesként fogadták Győrben az Audi ETO KC női kézilabdacsapatát, amely vasárnap bronzérmet nyert a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A zöld-fehérek 28-27-re múlták felül a dán Esbjerget a BL-Final Four helyosztóján, így sikerrel zárták az első számú európai kupasorozatot.

Pécskai István 2023.06.05.

Csizmadia Csabával a feljutásért küzdhet a Gyirmót

Ahogy futballistaként, úgy edzőként is mindig maximalizmusra törekszik Csizmadia Csaba. A Gyirmót FC Győr új vezetőedzőjének az a célja, hogy az együttes az irányításával karakteres, eredményes, tetszetős futballt játsszon, és élcsapat legyen a 2023–24-es NB II-es idényben. A tréner egyébként kilenc hónap után vállalt ismét munkát, legutóbb a Budafoki MTE gárdáját irányította. Gyirmóton ismerős közeg fogadta, hiszen korábban játékosként erősítette már a sárga-kékeket. 2012 és 2013 között összesen 42 másodosztályú mérkőzésen lépett pályára a győri klub mezében, és öt gólt szerzett.

Havassy Anna Katalin 2023.06.02.

Védje autóját, használjon kerékőrt!

Sajnos több autóst is kellemetlen meglepetés érte a napokban Győrben, mert a gumijukat felnistől ellopták. A rendőrség természetesen nyomoz, s reméljük hamarosan meglesznek az elkövetők. Ám addig is néhány tanács, amellyel megelőzhetjük a keréklopásokat.

Hirdetés