Szerző: Havassy Kata
Hirdetés
Pécskai István 2022.10.08.

Zarándokmise Böjte Csabával

Búcsúi zarándokmisét tartottak Sokorópátkán. Az eseményen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója személyében különleges vendég vett részt.

Havassy Anna Katalin 2022.10.08.

Állati gondolatok

Assisi Szent Ferenc emléknapját nevezték ki 1931-ben az állatok világnapjának, így október 4-én a földön élő összes állatot ünnepeljük. Felhívjuk a figyelmet a védelmükre, kampányokat indítunk, hogy jobban megismerjünk egy-egy kevésbé ismert fajt, házi kedvenceinknek pedig talán még ajándékot is veszünk.

Pécskai István 2022.10.08.

Az állatok napja a menhelyen

Különleges volt a szombat a Győri Állatmenhely lakói számára. Az állatok világnapja alkalmából ugyanis a szokásosnál is több látogató érkezett, hogy az intézményben élő kutyákat és macskákat meglátogassák, az előbbieket meg is sétáltassák.

MTI 2022.10.08.

Győrben is futnak a mellrák elleni küzdelem jegyében

A mellrák elleni küzdelem jegyében ingyenes közösségi futáson vehetnek részt az érdeklődők négy nagyvárosban, Budapesten, Kecskeméten, Győrben és Debrecenben október 16-án, vasárnap - tudatták a szervezők pénteken az MTI-vel.

MTI 2022.10.08.

Beomlott a Krími híd egy szakasza

Beomlott az Ukrajnában harcoló orosz csapatok utánpótlásának fontos útvonala, a Krími híd egyik szakasza szombat hajnalban, a vizsgálatot folytató orosz hatóságok szerint legkevesebb három ember halálát okozva. Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság állítása szerint egy teherautó robbant fel az átkelőn, egy helyi illetékes Ukrajnát vádolta meg. Az ukrán elnök tanácsadója orosz belharcot gyanít a robbantás mögött.

Győr+ 2022.10.08.

Frissítés: Megtalálták az idős asszonyt

A rendőrség az állampolgárok segítségét kérite egy fertőendrédi idős asszony eltűnésével kapcsolatban, de szerencsére Erzsi néni szombat délután előkerült!

Hirdetés