Drámai fotók Kijevből
Olvasónk egy döbbenetes fotóra hívta fel a figyelmünket amelyet a The Telegraph tett közzé, s amely Kijev külterületén készült.
Olvasónk egy döbbenetes fotóra hívta fel a figyelmünket amelyet a The Telegraph tett közzé, s amely Kijev külterületén készült.
Számos hazai szervezet jelentette be szombaton is, hogy milyen módon segíti az ukrajnai háború elől menekülőket és néhány korábbi, fontos lehetőségre is újra felhívjuk a figyelmet.
Magyarország eddig kilenc ország majdnem 4900 állampolgárának segített hazajutni mintegy 28 mentesítő járattal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton megerősítette Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, hogy Ankara folytatja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között mielőbb visszaálljon a béke - áll a török elnöki hivatal szombati közleményében. Szóvivője bejelentette azt is, hogy a török államfő vasárnap telefonon tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Szülési fájdalommal lépte át a határt egy kismama Lónyán, a rendőrök azonnal a segítségére siettek.
Oroszország teljes körű offenzívát indított Ukrajna ellen. Egyszerre három oldalról is, több fronton kezdték meg a konfliktust az oroszok. Kárpátaljáról rengeteg magyarnak kellett elmenekülnie már eddig is. Az ország összefogott értük, s természetesen a győriek is. Cikkünkben igyekszünk összeszedni a lehetőségeket, ahol mi segíthetünk és azt is, ahol segítséget kérhetnek a menekültek.
Újra ás újra csak keressük a szavakat, hogy mire nem képes az összefogás ha baj van. Ukrajnában pedig most nagy baj van... Dúl a háború, így a győriek töretlen lelkesedéssel gyűjtik az adományokat, szortíroznak, szerveznek és mindent megtesznek, amit a civilek képesek egy ilyen helyzetben. Néhány napja új gyűjtőpont segíti a munkájukat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton kijelentette, hogy Oroszország hadviselő félként tekintene azokra az országokra, amelyek részt vennének az Ukrajna fölötti repüléstilalmi zóna kialakításában és fenntartásában.
Az ukrán védelmi minisztert Twitter csatornáján tették közzé a videót.
A Mariupolt blokád alatt tartó orosz csapatok nem tartják be a tűzszünetet a városból kivezető humanitárius folyosó teljes hosszán - jelentette szombaton az orosz ostrom alatt álló délkelet-ukrajnai város tanácsa.