Szerző: Havassy Kata
Hirdetés
Győr+ 2021.08.31.

Hárman is sérülten tértek haza Tokióból

A balatonboglári edzőtábororó Győri Audi ETO KC keretének három tagja is sérülten tért vissza klubhoz az ötkarikás játékokat követően. Dr. Balogh Péter csapatorvost a csapat hivatalos honlapján közzétett interjúben kérdezték a sérült játékosok állapotáról.

MTI 2021.08.31.

A vöröskereszt folytatja tevékenységét Afganisztánban

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) keddi tájékoztatása szerint folytatja humanitárius segítségnyújtási tevékenységét Afganisztánban a külföldi csapatok kivonulását és a tálib hatalomátvételt követően.

J. Kovács Andrea 2021.08.31.

Játszik, ír, rendez, és néha temet

A győriek ezen a nyáron több alkalommal is láthatták, hallhatták Derzsi Györgyöt. A felvidéki származású színész, énekes, zeneszerző júniusban a Szent László Napokon, júliusban pedig a Bezerédj-kastélyban állt közönség elé. Néhány hete az is kiderült, hogy szerzőtársával megnyerte a Madách Színház musicalpályázatát.

MTI 2021.08.31.

ORFK: új vezetők a rendőrség élén

Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagyot nevezték ki az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

MTI 2021.08.31.

A Dream Theater jövőre ismét Magyarországra jön

Budapesten is bemutatja októberben megjelenő új albumát a Dream Theater. Az amerikai progresszív metál zenekar A View from The Top of the World című, tizenötödik stúdiólemezét kísérő turné 2022. május 10-én ér a magyar fővárosba, a Papp László Sportarénába.

Győr+ 2021.08.31.

A győri katonáknál járt a Magyar Honvédség parancsnoka

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez érkezett Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Kilián Nándor vezérőrnagy, légierő haderőnemi szemlélő augusztus 31-én.

Győr+ 2021.08.31.

Gyalogost gázoltak a Lajta úton

Baleset történt Győrben, a Lajta úton kedd délután 16 óra után. Aki teheti, kérjük kerülje el a forgalmas útszakaszt.

MTI 2021.08.30.

Kaukázusi kefirt hív vissza az Aldi

Idegen anyag esetleges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja a 450 grammos kiszerelésű, Milfina kaukázusi kefirt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

Hirdetés