Szerző: Havassy Kata
Hirdetés
Győr+ 2021.08.21.

Talákozz győri katonákkal, Budapesten is!

Állami ünnepünk kapcsán nagyszabású gyermekprogramokat szervez a Magyar Honvédség a Vajdahunyad vára előtti területen, ahol a győri katonákkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Győr+ 2021.08.21.

Nagy a buli Marcalvárosban

Ahogy arról a rendezvény előtt Hajtó Péter főszervező is beszélt: három napos buli várja a marcalvárosiakat és persze azokat is, akik vendégként érkeztek a rendezvényre. Tegnap a legnagyobb érdeklődést Kis Grófo fellépése hozta.

Havassy Anna Katalin 2021.08.17.

„Felelős mászó vagyok és a siker nem minden!” – véget ért a Pobeda-expedíció

A két győri hegymászó, Kovács Albert és Vitéz Péter csúcshódítása nem sikerült. Ennyi lenne a száraz hír, ám ami mögötte van, az sokkal, de sokkal több. Sportemberi és emberi küzdelem na meg a nehéz, ám felelősségteljes, bölcs döntés meghozatala: csúcshódítás nélkül hazajönnek a fiúk. A mi igazi hőseink.

Havassy Anna Katalin 2021.08.13.

Egy nap az ördögnek – meglopták a győri hegymászókat

Egy napot kapott Lucifer, aztán érje is be ennyivel... Kovács Albert és Vitéz Péter terveit egy kicsit átírták ismeretlenek, akik olyat vettek el tőlük, ami kellett volna ahhoz, hogy folytassák a csúcshódítást. A fiúk döntöttek, a pénteki napot elengedik. Folytatódik a Pobeda-expedíció!

Győr+ 2021.08.10.

Tokiói városnézés Nagy Rolanddal

A tokiói olimpia véget ért, Nagy Roland kollégánk szigorú karanténja is lejárt, így maradt két napja arra, hogy nyakába vegye a várost.

Havassy Anna Katalin 2021.08.10.

„Szerettük volna visszaadni a családjának”

Ahogy arról a Győr+ Média is beszámolt, a Tien-san hegységben található Pobeda-csúcs meghódítása a világ egyik leghidegebb és legkeményebb próbatétele, a legfelkészültebb hegymászók számára is. Szerencsére a jelenleg az alaptáborban tartózkodó Kovács Albert és Vitéz Péter jól vannak és hétfőn a több napja eltűnt iráni hegymászónő, Mehri Jafari keresésére indultak.

Havassy Anna Katalin 2021.08.09.

Mégis kellett ez az olimpia!

Sokáig úgy voltam vele, el kellett volna törölni a mostani olimpiát, mert ez így nem az igazi, ez így nem a sport ünnepe. Nem lehetnek ott a szurkolók, üresek a lelátók, az újságírók is korlátok között dolgozhatnak. Meg amúgy is, ne akarjunk mindig mi lenni az erősebbek! Napról-napra változott meg a véleményem, s most már teljes meggyőződéssel írom: kellett ez az olimpia!

Hirdetés