Jól halad a Jókai utca felújítása
A Jókai utca teljes felújításon esik át, a munkálatok nyár elején kezdődtek, a szakemberek jól haladnak.
A Jókai utca teljes felújításon esik át, a munkálatok nyár elején kezdődtek, a szakemberek jól haladnak.
Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a főügyészség a most 18 éves H. András Csabát, aki a Jedlik szakközépiskolában életveszélyesen megszúrta tanárnőjét. A fiatalember nem ismerte be tettének minősítését, így a hétfői előkészítő ülés eredménytelennek bizonyult, az ügy tárgyalással folytatódik.
A szülők járvány alatti stresszkezelése példaként szolgált a gyermekeknek, akik különbözőképpen élték meg az otthon tanulást. Az elkezdődött iskolaév pedig lehetőséget kínál a pedagógusoknak is, hogy átbeszéljék az elmúlt fél év tapasztalatait a diákokkal.
Pozitív lett az egyik pedagógus koronavírus tesztje, így szeptember elsején nem indult el a tanév a győrújfalui iskolában. A település polgármestere Nagy Imre Attila a szeptember 6-án már jó hírről számolhatott be a Facebookon.
A K&H női kézilabda liga újabb állomásán, a bajnoki versenysorozat első hetének zárásaként a Kisvárda Master Good SE csapatát fogadta a Győri Audi ETO KC.
Bemutatták Rubik Ernő A mi kockánk című könyvét pénteken a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az elmúlt csaknem fél évszázadban világszerte több mint 350 millió példányban elkelt Rubik-kocka történetét, az alkotó ehhez kapcsolódó gondolatait rögzítő kötet a következő hetekben számos külföldi országban is megjelenik.
Jó közepes volt az idei búzatermés Győr-Moson-Sopronban. Németh Gergely, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnöke Híradónknak elmondta, akik időben tudtak aratni, ott kiváló lett a minőség is.
A hatszoros aranylabdás Lionel Messi még egy szezont marad az FC Barcelona labdarúgócsapatánál.
A magyar felsőoktatás felkerült a nemzetközi térképre, a hallgatók versenyképes felsőoktatási intézmények közül választhatnak, és nemzetközi rangsorokban érnek el sikereket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a pénteken megtartott országos felsőoktatási tanévnyitón, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE).
Magyarországon idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, ami tízezer tonnával kevesebb az előző évinél, de a termőterület is jóval kisebb volt.