Jót tesz a maratonfutás
A maratoni távra való felkészülés és a táv lefutása javítja az először indulók egészségét, a "vérereik életkorából" nagyjából négy évet farag le egy új tanulmány szerint.
Új buszok a győri tömegközlekedésben
17 új Mercedes busszal bővült a győri járműpark, amelyek alacsony padlómagasságú, klímával és a legkorszerűbb technológiával felszerelt autóbuszok. Az év során további 22 csuklós busz is érkezik városunkba.
A gyirmóti fiúk is elkezdték
A Gyirmót FC Győr csatapa is megkezdte a felkészülést a Merkantil Bank NB II-es bajnokság, 2020-as tavaszi szezonjára. A Csertői Aurél által kidolgozott felkészülési program alapján már múlt héten terheléses orvosi vizsgálaton vettek részt a fiúk és a vezetőedző hétfő délelőtt már pályára is küldte játékosait.
Szina Kinga, közelebbről
A 2020-as év első Kulisszák mögött című műsora visszatekint Szina Kinga Kardirex-díjára, és egy régebbi portrébeszélgetést is felelevenít vele.
Az osztrák államfő beiktatta az új kormányt
Az osztrákok azt várják, hogy olyan kormányuk legyen, amely nyugodtan és lelkiismeretesen tevékenykedik az országért - mondta Alexander Van der Bellen államfő kedden a Hofburgban, mielőtt beiktatta volna hivatalukba az új kormány tagjait.
Új időpontban játszanak a lányok
Megváltozott a Kisvárda elleni hazai bajnoki időpontja.
Pályaorientációs napot tartottak a Lukácsban
A robotok működésével is megismerkedhettek azok a diákok, akik részt vettek a Lukács Iskola pályaorientációs napján.
Hidegre készülnek a menhelyen
A hideggel is számolnia kell a menhely munkatársainak és önkénteseinek akik a kenneleket már korábban téliesítették.
Az ETO-ból igazolt a Vasas
A Fehér Miklós Labadrúgó Akadémia U19-es válogatott tehetsége, Hidi M Sándor aláírt a Vasashoz.