Szerző: Mireider Máté
Hirdetés
Zombai-Kovács Ákos 2022.07.26.

Korábban véget érhet a dinnyeszezon

Idő előtt véget érhet a hazai dinnyeszezon, erről számoltak be a Győr Plusznak Híradónk állandó piaci szakértői. Markó Vendel és Kissné Adrienn azt mondták, a kánikula ugyan jó tesz a minőségnek és a fogyasztásnak, a forróság komoly fejtörést okoz a termelőknek. Bár még csak július második felében járunk, az idei dinnyeszezon már elérte a csúcsát, ezután pedig lassan, de biztosan csökkenni fog a kínálat is. Szakemberek szerint összeérett a dinnye, a szezon csúcsidőszaka pedig lerövidült.

Zombai-Kovács Ákos 2022.07.26.

Vízügy: egyre súlyosabb az aszályhelyzet

Egyre súlyosabb az aszályhelyzet Magyarországon, már a viszonylag kedvezőbb helyzetben lévő észak-nyugat dunántúli régióban is nagyon alacsony a folyók és a tavak vízállása. Erről a vízügyi igazgatóság műszaki főigazgató-helyettese beszélt Híradónknak. Sütheő László arra figyelmeztetett, hogy kéthavi csapadékmennyiség hiányzik a vízgyűjtőkről, ami bizony egyre jobban meglátszik a régió vizein. A szakember kiemelte, a Rába alsó szakaszán és a Fertő-tónál a legrosszabb a helyzet, utóbbi vízállása soha nem volt még ilyen alacsony.

Földvári Gabriella 2022.07.26.

Családi nap a tóparton

Többek között Zalatnay Sarolta, Nyári Károly, Bodrogi Gyula és Kocsis Tibor is fellép szombaton Adyvárosban a Szenes Iván Emlékesten. A családi napon ingyenes programokkal várnak kicsiket és nagyokat egyaránt.

Győr+ 2022.07.26.

Új online felület a NAV-nál

Az ÜPO a Windows, Android, iOS operációs rendszerekből, valamint az Edge, Firefox, Opera, Chrome és Safari böngészőkkel is működik, mobileszközökre is optimalizált, akadálymentes és teljes tartalma elérhető angol nyelven is.

Petrov Iván 2022.07.25.

Beszterce ostroma – két győri úszó is az EYOF-on

48 ország 2300 versenyzője 10 sportágban küzd majd az érmekért Szlovákiában, Besztercebányán. A Győri Úszó SE két fiatal kiválósága, Zámbó Virág és Herman Szabó Péter is kiérdemelte Magyarország címeres mezét a Besztercebányán rendezendő EYOF-on.

Győr+ 2022.07.25.

Három szakma, egy hivatás – Sík Frida több területen is helytáll

Színművész, pedagógus és coach. Sík Frida, a Győri Nemzeti Színház tagja a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán elsőként tanítói oklevelét szerezte meg, majd angol műveltségterületi pedagógus diplomáját, amit szakvizsgával egybekötött drámapedagógus végzettséggel is kiegészített. Mindezzel párhuzamosan színészetet tanult, manapság pedig coach képesítésével is igyekszik segíteni felnőtteken és gyermekeken egyaránt. Különböző képzettségei építőkövekként erősítik és egészítik ki egymást, egy hivatást alkotva.

Győr+ 2022.07.25.

Meghosszabbítják a hőségriasztást

Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását figyelembe véve a július 20-án (szerda) 00.00 órától július 23-án (szombat) 24.00 óráig érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást július 26-án (kedd) 24:00 óráig az ország egész területére vonatkozóan meghosszabbítja. Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben.

Hirdetés