Szerző: Mireider Máté
Hirdetés
Győr+ 2022.06.27.

Újra Győrkőcfesztivál!

Két év után rendezik meg újra a Győrkőcfesztivált július 1. és 3. között, immáron 15. alkalommal. A gyerkőcök legelőször 2008-ban vehettek részt ezen az eseményen.

Győr+ 2022.06.27.

Különdíjasok lettek a SZE védőnő-jelöltjei

Szakmai zsűri előtt remekeltek a győri Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karán ebben a tanévben indított védőnőképzés elsőéves hallgatói. Erdélyi Anna és Magyari Antónia kiváló kutatásaik bemutatója után átvehették a Miskolcon megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia különdíjait.

Mireider Máté 2022.06.27.

A delelő obsitos és a fekete bárány – különleges filmbemutató a Győr+ TV-ben

Szőke András, Badár Sándor és Horváth János - vagyis a szentesi humoristák. Nevüket filmekből, színházi előadásokból ismerhetjük, és közös bennük, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium növendékei voltak. Ezúttal egy filmszatírát láthatunk a hármastól, melyet az országban eddig egy televízió vetített korábban, most pedig a Győr+ Televízió nézői kaphatnak betekintést az egyedi alkotásba. A film egyik mesélője a szentesi tanárnő, Bácskai Mihályné Erzsike néni, valamint Fábry Sándor, a főbb szerepekben többek között pedig Reviczky Gábort, Gáspár Sándort, Gáspár Tibort, és Gulyás Erikát láthatjuk.

Győr+ 2022.06.24.

Megszűnhet a Digi Sport

A csakfoci.hu információ szerint július 1-től már nem lesz tartalomszolgáltatás a Digi Sporton.

Győr+ 2022.06.22.

Finnországig ér a város hangja!

Különleges levelet kapott szerkesztőségünk. A Győr+ Rádiót még Finnországban is jó minőségben volt hallható néhány nappal ezelőtt.

Hirdetés