Szúkenyik Tamás: Nem halászlé
Mikor feleségem, aki soproni, először látta meg ezt az ázott rántott halat, nagyon kikerekedett a szeme.
Mikor feleségem, aki soproni, először látta meg ezt az ázott rántott halat, nagyon kikerekedett a szeme.
Többször vezetett az ellenfél is, de végül a győri csapat került ki győztesen.
Az argentin klasszis szombaton beérte a brazil legenda rekordját az egy klubnál belőtt gólok számában.
Az Év Turisztikai Települése kategória elismeréseit Hévíz, Debrecen és Pécs kapták. A zsűri pontozása alapján a Pannonhalmi Főapátság került az előkelő első helyre.
302 989 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Egy valakinek vélhetően sokkal több ajándék lesz a fa alatt, mint eredetileg tervezte, ugyanis a tegnapi ötöslottó sorsoláson egy telitalálatos szelvényt is kihúztak.
A Gmail az utóbbi hetekben már megkezdte a váltást.
A Budapest felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani.
Vasárnap bezárul a kör az adventi koszorún, meggyullad a szeretetet jelképező gyertya is, ez pedig azt jelzi, hamarosan megérkezik a megváltó.
Közös akcióban szedi össze az illegálisan eldobott szemetet a MÁV és a Közút.