Nem adott elsőbbséget, balesetet okozott
A balesetben személyi sérülés nem történt, az autókban keletkezett anyagi kár. A rendőrség ismételten figyelmeztet: figyeljünk az utakon.
A balesetben személyi sérülés nem történt, az autókban keletkezett anyagi kár. A rendőrség ismételten figyelmeztet: figyeljünk az utakon.
Többféle árucikket vett magához és távozott fizetés nélkül, most a rendőrség keresi.
Jócskán beszűkült az életterünk a Covid19 megjelenése óta. Kiestek az esti programok, és sokaknak a munkahely is, ami eddig elegendő társas érintkezést biztosított. Mindez talán azok számára a legnehezebb, akik az üres lakásba térnek haza.
Többek között a fiatalok elvárásairól is szó esett a győri Széchenyi István Egyetemen megtartott konferencián. Az előadók beszéltek arról is, hogy a pandémia miként hatott a turisztikai szektorra, a cégek vezetésére vagy a tudományos kutatásra.
Bezenye határában kirakott gyógyszerek és Ausztriából Magyarországra szállított, majd itt hátrahagyott háztartási hulladék miatt felelhetnek a törvénynek.
A Széchenyi István Egyetem kiadványában az intézmény oktatói-kutatói olyan gazdasági témájú publikációk rövid összefoglalóit készítik el, amelyek hasznosak lehetnek a vállalkozók, az üzleti döntéshozók és a fejlesztők számára.
Háromnegyed óránként kigyullad egy lakás, naponta 2-3 otthon válik lakhatatlanná. Karácsony előtt az ünnepi díszek fokozzák a veszélyt.
Mit várhatunk erre a 49. hétre a csillagoktól?
Ami a keményvonalas hangvételt illeti, a Kendőzetlen igazság csavar még egyet a fokozaton: a friss nóta a korábban közzétett Evolúció című számnál is zúzósabbra sikeredett.
Hat év szünet után november 13-án új albumot adott ki az ausztrál hard-rock formáció. A kiadványt elhunyt alapító tagjuk emlékének ajánlják.