ETO–MTK női focirangadó a stadionban
Két idegenbeli győzelem után, idei első hazai mérkőzésén, szombaton 16 órakor a stadionban, az MTK együttesét fogadja az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata.
Két idegenbeli győzelem után, idei első hazai mérkőzésén, szombaton 16 órakor a stadionban, az MTK együttesét fogadja az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata.
Az átigazolási időszak végéhez közeledve is keményen dolgozik az ETO FC vezetősége, hogy tovább erősödjön a futballcsapat játékoskerete. Ennek eredményeképp sikerült megszerezni a 24 esztendős portugál balhátvédet, Fábio Viannát.
A győri Révai Miklós Gimnáziumban tartották idén a nemzeti tanévnyitó ünnepséget. A rendezvényen a gimnázium diákjai és a tanárai mellett részt vett dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, az országgyűlési képviselők, a tankerület, az állami és önkormányzati intézmények vezetői, valamint dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere.
Olvasónktól kaptunk videófelvételt, amelyen az látszik, hogy Győrben, a Dunapart-rezidenciával szembeni oldalon, egy tűzcsapból ömlik a víz.
A mai napon a hegyeshalmi fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán a vasúttársaság szakemberei helyszíni bejárást tartottak a kivitelezést végző MÁV FKG–vel a felújítás műszaki tartalmának pontosításával kapcsolatban.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, szeptember 1-jén, pénteken földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös és ULV technológiával működő berendezések a tervek szerint a késő esti óráktól dolgoznak.
Lebontották és most új kerítést építenek Győrben, a Babits Mihály és a Galamb utca sarkán lévő társasház mellett. Dr. Dézsi Csaba András polgármester a helyszínen szemlézett, majd elmondta, több éve komoly problémát jelent az érintett kerítés állapota.
A nyugdíjas klubok nagyon fontosak Győr és az önkormányzat számára, az idősekkel kiemelten törődnek a városban, ezt mondta dr. Dézsi Csaba András polgármester szerda este, a Marcal étteremben, a Belvárosi nyugdíjas klub köszöntésén.
Az elmúlt 24 órában nem hullott számottevő csapadék, Nagybajcs térségében a ma reggeli vízállás 480 cm volt (4320 m3/s). Az árhullám a készültségi szintet elérte, de napközben lassú apadásnak indult, holnap reggelre 440-460 cm között vízállás várható.
Győrben az Újlak utcáról a Szent István útra, a város irányába kanyarodó sávot lezárták az autósok előtt.