Esély sem volt eltüntetni az adózatlan vagyont
Egy gyanús beruházás kapcsán kezdeményeztek adóellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik fiktív számlákra és több adónemet érintő adóelkerülésre is fény derítettek.
Egy gyanús beruházás kapcsán kezdeményeztek adóellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik fiktív számlákra és több adónemet érintő adóelkerülésre is fény derítettek.
Tizenegy órás hajtóvadászatot követően elfogta a rendőrség annak a halált okozó testi sértésnek a feltételezett elkövetőjét, akinek áldozatára csütörtök hajnalban találtak rá a fővárosi Klauzál téren - közölte a BRFK a police.hu-n.
A magyar vízilabda-válogatott nyerte a Törökországban rendezett női U17-es Európa-bajnokságot, miután a döntőben 11-8-ra felülmúlta a spanyolokat. A mieink végérvényesen rászolgáltak a csodacsapat elnevezésre. Ez a generáció ugyanis világversenyről világversenyre halmozza a sikereket: korábban az U15-ös korosztályban Eb-t nyert, tavaly pedig az U16-osok között lett világbajnok. A lányok immáron három éve veretlenek!
Az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata szerződtette a szlovák válogatott Stela Semanovát. A 22 esztendős csatár a zöld-fehérek hetedik nyári igazolása.
Az ETO-nál nevelkedő, jelenleg a szlovák élvonalbeli DAC-ot erősítő Kalmár Zsolt távozhat a dunaszerdahelyi klubtól. A magyar válogatott középpályás az NB I-ben szereplő Fehérvár FC-ben folytathatja pályafutását. Érdekesség, hogy az ETO és a Fehérvár szurkolói nincsenek jó viszonyban, nagy kérdés, a zöld-fehér drukkerek hogyan fogadják a győri nevelés Kalmár döntését...
Az árvízvédelmi készültségekkel érintett szakaszokon, a Rába, a Mura, a Dráva mentén továbbra is éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Facebook-oldalán jelezte, Győrnél várhatóan holnap délután a magas vízállás miatt le kell zárni a rakpartot.
Egy 34 éves belga nő életét vesztette az Ozora Fesztiválon. Az ügyben hatósági eljárást indítottak, amely jelenleg is folyamatban van.
Az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) kisorsolta a 2023/24-es Női Euroliga (Euroleague Women) csoportbeosztását. A SERCO UNI Győr a hetedik kalapból várta a sorsolást, így már korábban biztos volt, hogy világklasszis ellenfelek érkezhetnek Győrbe az ősszel.
Véglegessé vált a Győri Audi ETO KC augusztusi programja. Ezen a héten a dániai Odensében két edzőmérkőzést is játszik a női kézilabdacsapat. A gárda a jövő héten az Audi Arénában a Neptunes Nantes-ot látja vendégül, a klub aztán augusztus 28-án szurkolói ankéttal vezeti fel a szezont.
Huszár Marcell kiváló formában kezdte a 2023–24-es futballidényt. Az ETO FC mindössze 18 esztendős támadója a Gyirmót 3-2-es idegenbeli legyőzése során kezdőként rendkívül hasznosan futballozott. Legutóbb pedig a BVSC ellen is remekelt, a 4-0-ra megnyert hazai találkozón duplázni tudott az NB II-ben.