Válogatott: egygólos siker az észtek ellen
A magyar labdarúgó-válogatott győzelemmel kezdte a 2023-as esztendőt. A nemzeti csapat felkészülési találkozón 1-0-ra verte Észtországot hazai pályán, a budapesti Puskás Arénában.
A magyar labdarúgó-válogatott győzelemmel kezdte a 2023-as esztendőt. A nemzeti csapat felkészülési találkozón 1-0-ra verte Észtországot hazai pályán, a budapesti Puskás Arénában.
Félárva gyermekeknek és szüleiknek indítanak gyászfeldolgozási csoportot Győrben. Ezek a foglalkozások korábban csak a fővárosban voltak elérhetőek. Ősszel kisgyermekeknek tartottak, most pedig tinédzsereknek tartanak ilyen jellegű foglalkozásokat. A Győr+ Estében Farkas Mónika műsorvezető kérdezte a témáról a Reményvirág gyászfeldolgozó csoport egyik vezetőjét, Kulcsár Nárciszt.
Ismét ülést tartott a városházán a győri Sportügyi Tanácsadó Testület, amelynek létrehozását 2021 nyarán dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdeményezte. Az ülést Radnóti Ákos sportért is felelős alpolgármester vezette.
A Kantharosz-gála országosan is egyedülálló, borárveréssel egybekötött jótékonysági koncert, amelynek állandó házigazdája és társszervezője a Győri Filharmonikus Zenekar. A társulat mindig nagy örömmel képviseli a jó ügyeket, a művészek kötelességüknek érzik, hogy segítsenek.
Április másodikán lesz az autizmus világnapja. Ebből az apropóból Kovács-Orosz Anna, a Papák Mamák Csemeték (Pamacs) Egyesület elnöke volt a Győr+ Reggeli vendége.
Az elkövetkezendő hónapokban is különleges eseményeket szervez a Győri Művészeti és Fesztiválközpont (MÜFE), amelynek kiemelt feladata a város kulturális életét reprezentáló rendezvények lebonyolítása.
Hatalmas elismerésben részesült Varga Botond, a Győr Sharks U15-ös amerikaifoci csapatának játékosa. A fiatal sportoló az Egyesült Államokban kapott ösztöndíjat: a Massachusetts állambeli Tabor Academyn folytatja karrierjét. Magyarországon ilyen lehetőséget még egy fiatal sem kapott, ráadásul Botond kegyeiért három amerikai középiskola is versenyzett.
Csütörtök este (M4 Sport, 19.30) Észtország ellen játssza első mérkőzését idén a magyar labdarúgó-válogatott. A felkészülési találkozót követően hétfőn (M4 Sport, 20.45) pedig már ,,élesben" szerepelnek a mieink, akik Bulgáriát fogadják Európa-bajnoki selejtezőn a Puskás Arénában. A válogatott azért küzd, hogy zsinórban harmadszor is kijusson az Eb-re. A nemzeti csapatban ezúttal is több győri kötődésű futballista található, sőt még a válogatott stábjában is van olyan szakember, aki korábban a városunkban dolgozott.
Erős földrengés rázta meg kedden este Pakisztánt és Afganisztánt, a katasztrófában többen meghaltak. A pakisztáni meteorológiai szolgálat szerint a fővárosban, Iszlámábádban mértek alapján 6,8-as erősségűre tették a földmozgás erejét, míg az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a 6,5-ös erősségű földmozgás fészke az észak-afganisztáni Badahsán tartományban volt, 40 kilométerre délkeletre Dzsurm településtől és 187,6 kilométeres mélységben.
Teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Almásfüzitőnél baleset miatt - írta honlapján a Katasztrófavédelem kedd este.