Első kupagyőzelmükre készülnek a győri kosaras lányok
Március 16-án és 17-én Győrben, az Egyetemi Csarnokban rendezik a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét.
Március 16-án és 17-én Győrben, az Egyetemi Csarnokban rendezik a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét.
Március 19-én (kedd) 17.30 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) történelmi előadást hallhatnak Győr a hadak útján - Hadi események Győr környékén 1848-49-ben címmel.
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetéseket adott át az Országházban.
Közös klubházat kapnak a várostól a győri nyugdíjas klubok, amelyeket az önkormányzat emellett egyenként százezer forinttal is támogat. A Konkrét legfrissebb adásának vendége Rákosi Zsolt, Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke volt.
Közös klubházat kapnak a várostól a győri nyugdíjas klubok, amelyeket az önkormányzat emellett egyenként százezer forinttal is támogat. A Konkrét ma esti vendége Rákosi Zsolt, Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke. Kezdés 20.25-kor a Győr+ TV-ben és itt, online is!
Kovacsics „Koksza" István, Panír című főzőműsorunk séfje ezúttal a sárgarépás muffin-készítés rejtelmeibe avat be! Kezdés 19.25-kor a Győr+ TV-ben és itt, online is!
Várhatóan áprilisban vagy májusban általános választásokat tartanak az országban.
A klub közleménye szerint az ETO ultra csoport meghívására érkezett a mérkőzésre egy lengyel szurkolói társaság, akik a rendbontás forrásai voltak.
Tíz helyszínen zajlik a 2024-es Győri Tavaszi Fesztivál március 16 és április 6 között. Ezúttal Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kapcsolódó programjait mutatjuk.
Március 21-én idén is bárki megtalálhatja a különleges verses csomagokat Győr közterületein. A kezdeményezéssel az a célja a szervezőknek, hogy a versolvasást népszerűsítsék, és egy-egy művel örömet okozzanak a győrieknek.