Pénteken tetőzhet Győrnél a vízszint
Győr térségében a tetőző vízszint meghaladhatja a rakpart szintjét, ezért Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete már felkészült a rakpart lezárására.
Győr térségében a tetőző vízszint meghaladhatja a rakpart szintjét, ezért Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete már felkészült a rakpart lezárására.
Közeledik a karácsony, de a képviselői munkában nincs megállás. Miután szerdán véget ért az Országgyűlés jócskán télbe nyúló őszi ülésszaka, ezúttal a helyi ügyekre fókuszál Győr és környéke országgyűlési képviselője. Kara Ákos csütörtökön és pénteken, Szabadhegyen, illetve Adyvárosban tart képviselői fogadóórát, ahol helyi problémákkal, felvetésekkel várja az ott élők megkeresését. A politikus szerint fontos meghallgatni az emberek véleményét.
Legyenek aktív idősek, akik Győr város mindennapi ügyeibe is szívesen szólnak bele. Ezt mondta dr. Dézsi Csaba András, aki csütörtök délelőtt az EESZI Otthon utcai idősklubjának karácsonyi ünnepségén vett részt. A polgármester kiemelte, a város komoly sikereket ért el az elmúlt időszakban és ezt tervezi a jövőben is, a városépítő munkában pedig mindenkire, így az idősekre is számítanak.
A kormány politikájának középpontjában a magyar családok megerősítése áll anyagi, szellemi és lelki értelemben is - hangoztatta a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Pannonhalmán, ahol átadta a Győr-Moson-Sopron vármegyei város új bölcsődéjét.
A tatai Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában csütörtökön átadták az első, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsit, Leguan 2HU hídvetőt és Wisent 2HU műszaki vontatót.
Nagy sikerű nemzetközi konferenciát rendezett a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében.
December 2-án, este 6 óra körül Töltéstaván, a Petőfi utcában egy zöld színű Citroen és egy fekete Mazda ütközött összeütközött. Egy arra haladó harmadik autós láthatta az esetet, őt keresik.
Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy tehergépkocsi a 82-es főúton, Bakonyszentkirály közelében. Egy sérültet feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók.
Különleges alkalom volt a Széchenyi István Egyetem sportdiplomáciai képzésének legutóbbi tanítási napja.
A Győr+ TV kamerái előtt értékeli a 2023-as esztendőt ma este dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Kezdés 19.25-kor a Győr+ TV műsorán és itt, a Győr+ online felületén is!