Súlyos baleset és teljes útzár Bakonypéterdnél
Összeütközött egy autó és egy mezőgazdasági vontató a 82-es főút 50-es kilométerénél, a tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki egy embert.
Összeütközött egy autó és egy mezőgazdasági vontató a 82-es főút 50-es kilométerénél, a tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki egy embert.
A világ egyik legfényűzőbb és legpatinásabb vasútjárata a karácsonyi szezonban újra Budapestre érkezik, és a luxusvasúttal akár Bécsbe is átruccanhatunk.
November 9-én Sopronban kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női válogatott. 5 győri játékos és 2 győri stábtag is ott van a válogatott keretben.
Az Alkotó Rajztanárok Társasága és a Soproni Képzőművészeti Társaság közös kiállítása nyílt meg péntek délután a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén.
Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti, tavaly májusban kihirdetett veszélyhelyzetet ismét meghosszabbítsa 180 nappal, ezúttal 2024. május 23-ig.
A keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon - közölte Szijjártó Péter.
Győr-Moson-Sopron vármegyében is folytatódik a NAV Adótraffipax elnevezésű sorozata, ellenőrök érkezésére kell számítani.
Vabadaba - ez a címe Geszti Péter és Váczi Eszter koncert-estjének, ami november 25-én lesz Győrben, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban.
A hétvégén Győrben zárul a szertornászok versenyszezonja, az Olimpiai Sportpark ad majd otthont a mesterfokú bajnokságnak.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel Kazahsztán fővárosában, Asztanában.