Forró gőz égette meg a MÁV utasait, több ember kórházban
Felforrt egy motor hűtővize Debrecen és Fehérgyarmat között. A kiáramló forró víz és gőz hat utasnak okozott égési sérüléseket, kórházba szállították őket.
Felforrt egy motor hűtővize Debrecen és Fehérgyarmat között. A kiáramló forró víz és gőz hat utasnak okozott égési sérüléseket, kórházba szállították őket.
Egészséges kislánynak adott életet Veronica Kristiansen, a Győri Audi ETO KC játékosa. A gólyahírről nem sokkal ezelőtt a klub számolt be hivatalos Facebook-oldalán.
Együtt tűnt el két tizenéves lány Győrből. A 15 és 12 éves gyerekek megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Győr külterületén történt közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozás van érvényben.
Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny. Idén már közel 400 település méretteti meg magát 549 pályázattal. A kertész- és tájépítészmérnökök, turisztikai szakemberek közreműködésével már javában zajló zsűrizés után az őszi, ünnepélyes díjátadón derül majd ki, hogy közülük mely közösségek kapnak elismerést környezetszépítő munkájukért.
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján - közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Július 21-23 között rendezik meg a 18. Győri Rotary Fröccsnapokat, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót pénteken, a Panoráma teraszon tartották a szervezők.
Faluvégi Dorottya, az Audi ETO KC volt játékosa, válogatott kézilabdázó elmondta, már egy nap után csapattagnak érezte magát új együttesében, a német bajnok SG BBM Bietigheimben.
Kamion és kisteherautó karambolozott az M1-es autópályán, a 93-as kilométernél, Ácsnál.
Július 15-én a Bíróságok Napjával kezdetét veszi a bíróságokon a nyári ítélkezési szünet, amely augusztus 20-ig tart.