Gyönyörű dalok, csodálatos kórusok
Tizenegy kórus vett részt az énekelő ifjúság minősítő hangversenyén, a Széchenyi István Egyetem koncerttermében. A fellépő együttesek „A” illetve „B” besorolást szerezhettek a megmérettetésen.
Tizenegy kórus vett részt az énekelő ifjúság minősítő hangversenyén, a Széchenyi István Egyetem koncerttermében. A fellépő együttesek „A” illetve „B” besorolást szerezhettek a megmérettetésen.
Finiséhez érkezett a Győr és Pápa között megvalósuló, kétszer kétsávos 83-as főút építése. A közel 100 milliárd forint, uniós forrásból készülő beruházás az év végére közelebb hozza egymáshoz a kisalföldi megyeszékhelyet és a Veszprém vármegyei kisvárost. Erről a beruházás kezdeményezője, Kara Ákos országgyűlési képviselő beszélt a Győr+ Médiának. A politikus kiemelte, nem csak gyorsabb, de jóval biztonságosabb is lesz autózni az érintett szakaszon, ráadásul az új 83-asnak komoly térségfejlesztési hatása is lesz.
A KR NNI a gyógyászati segédeszközökre jogosulatlanul visszaigényelt támogatások ügyében eddig 13 céget azonosított be, és 37 főt vont eljárás alá. Közülük tizenöten letartóztatásban vannak. Győr-Moson-Sopronban is zajlik a nyomozás.
Több száz kajakost, kenust és SUP-ost várnak szombaton a győri Aranypart I. szabadstrandra, itt lesz ugyanis a befutója a 2023-as Mosoni-Duna túraversenynek. A vizes happening a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Hazai Vizeken elnevezésű rendezvénysorozatának idei első állomása.
Kovacsics „Koksza” István a Panír konyhafőnöke a Győri Vásárcsarnokban készít el egy ízletes fogást, ami nem más lesz ezúttal, mint a bakonyi harcsa! Bemutató ma este 19.25-kor a Győr+ TV-ben!
Új kőolajvezeték építését készíti elő Magyarország és Szerbia az ellátásbiztonság erősítése érdekében, zajlanak az egyeztetések a beruházásról, amelyről júniusban írhatják alá a megállapodást - jelentette be a tárca közlése szerint csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az asszony a jármű motorháztetőjére esett, majd onnét az aszfaltra zuhant. A hölgyet a mentők a győri kórházba szállították.
A Budapest-Bamako ralin az utóbbi három alkalommal már volt győri induló is: Garai Zsófi, aki mindig társsal vágott neki a távnak, a következő Bamakóra viszont egyedül készül. A bátor győri hölgy lesz a Győr+ Média Spíler című podcastjának szerda esti vendége. Kezdés 19.25-kor a Győr+TV-n!
2023. április 25-én (kedden) a Bezerédj-kastély Művelődési Házában (9012 Győr, Győri út 90.) 17.30 órától Horváth Gábor hadtörténész-technikus III. Béla – Az Árpád-ház a csúcson című előadását hallhatják.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek kedden délután a győri rendőrök.