Álló autónak hajtott neki a Vasvári utcában
Egy fekete színű Fiat Punto sofőrjét keresik a győri rendőrök, aki múlt héten pénteken a plázánál hajtott neki egy parkoló autónak.
Egy fekete színű Fiat Punto sofőrjét keresik a győri rendőrök, aki múlt héten pénteken a plázánál hajtott neki egy parkoló autónak.
Az ötéves Márkot különleges ajándékkal lepték meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Szombaton este rendezték a mindent eldöntő mérkőzést, melyen az Andersen Liga 2022/23-as szezonjának bronzérme volt a tét. Az ETO HC a Nemak Jégcsarnokban fogadta a DAB-ASP csapatát. Minden adott volt egy igazán nagyszerű estéhez, és nem is kellett csalódniuk a győri drukkereknek.
Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Többek között Mozart-tortájáról és somlói galuskájáról híres a nagy múltú győri Bécsi Kávéház és Cukrászda, amelynek társtulajdonosa, Bint Dóra idén is jó évre számít, és aki szerint nem szabad minden költségnövekedést áthárítani a vendégekre.
A címvédő Győri Audi ETO KC 33-25-re nyert a NEKA otthonában a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.
34. alkalommal rendezte meg hagyományos borversenyét Ménfőcsanakon a kertbarát kör, melyre tagok és környékbeli termelők nevezhettek boraikkal. Az eseményt a Bezerédj-kastély nagypincéjében tartották, ahol már az új elnök, Finta Csaba köszöntötte az egybegyűlteket.
Az idei első győri régiségvásárt március 19-én, vasárnap rendezik meg a Tarcsay Vilmos utcai piactéren.
A Fidesz-frakció támogatja Finnország NATO-csatlakozását az erről szóló március 27-i parlamenti szavazáson, míg Svédország ügyében a képviselőcsoport később dönt - közölte Kocsis Máté frakcióvezető pénteken a Facebook-oldalán.
Április 22-én (szombaton) a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ Díszteréről rajtol az idei „Fut a Szentiván" családi futóverseny.