Hatvanhat éve indult Magyarországon az ötös lottó
Hatvanhat éve, 1957. március 7-én indult el Magyarországon az ötös lottó, amely a játék történének hetedik legnagyobb jackpotjával, 3,3 milliárd forinttal várja ezen a héten a játékosokat.
Hatvanhat éve, 1957. március 7-én indult el Magyarországon az ötös lottó, amely a játék történének hetedik legnagyobb jackpotjával, 3,3 milliárd forinttal várja ezen a héten a játékosokat.
A Kisalföld Kultúrájáért Egyesület Forradalmi táncházat tart a Mesics György és Barátai Zenekarral március 17-én pénteken 17 órától a Rómer Házban (Teleki László utca 21.)
A politikusok és a döntéshozók rendszeresen azt állítják, hogy a család az emberi társadalom alapvető egysége. De mire is épül ez az állítás? Simon P. Kennedy előadása az MCC Győri Képzési Központjában.
A semmiből lett hirtelen rosszul az a fiatalember, aki kedden délelőtt Győr belvárosában, a Városház téren esett össze a járdán.
Előbb körözték, ezért besétált a győri rendőrségre, később úgy nyilatkozott, nem bujkált, mert nem volt neki miért. Most viszont kiderült, korábban sikkasztás miatt 1,2 hónap felfüggesztett börtönre ítélték az ETO korábbi válogatott játékosát.
Dr. Havasi Dezső győri jogászt választották meg múlt héten a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének. A Győr+ Televízió Konkrét című hírháttér műsorának hétfőn este az új elnök lesz a vendége.
Lajkó Károly pszichiáterrel és Gérecz Imre pannonhalmi szerzetessel Kormos Gyula beszélget a Győri Művészeti és Fesztiválközpontban.
Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a magyar felsőoktatásba - közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, a felsőoktatási képzések jelentkezési eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Két Győrben történt baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
A klímavédelemről tartottak szakmai találkozót a vármegyeházán. A rendezvényen emléklapot vehetett át Écs, Győrsövényháza, Kunsziget és Sopronhorpács polgármestere, mert az általuk vezetett településeken különösen sokat tettek az energiatakarékosságért és az élhetőbb környezetért.