Kényszerleszállás Debrecenben
Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Ryanair Poznanból Tel-Avivba tartó gépe, amelyen 148 utas tartózkodott.
Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Ryanair Poznanból Tel-Avivba tartó gépe, amelyen 148 utas tartózkodott.
Huszonnégy, egyenként 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását szombaton; az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő, amelynek felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően és a költségkereten belül zajlik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
„A világ legrosszabb embere" című norvég-francia-svéd-dán-amerikai filmet láthatják az érdeklődők november 15-én délután.
Verőfényes napsütés, kellemes idő, jó társaság és finom halászlé. Több sem kell egy tökéletes novemberi szombathoz. Vámosszabadin azonban Matusz Balázs vállalkozó jóvoltából egy kuriózumnak számító eseménynek is szemtanúi lehetettek az érdeklődők.
Tartalmas szombat délelőttben lehetett része annak, akinek még sikerült időben regisztrálnia a Széchenyi István Egyetem által meghirdetett különleges programra. Márciusban jelentette be a győri intézmény, hogy átveszi az elhagyatott épületeket, amiket felújítanak és később kutatási célokra használnak majd. Sokakat érdekelt, mi lehet azóta az épületekkel, ezért úgy döntöttek megnyitják a kapukat a győriek előtt, ehhez mindössze regisztrálni kellett, az érdeklődök pedig különböző turnusokban láthatták mi, hogy áll most.
A hajópadló égett, a város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral sikeresen megfékezték a tüzet.
Legkevesebb 19 ember meghalt és hatan megsérültek, amikor egy kisbusz egy csatornába zuhant Egyiptom északi részén - számolt be szombaton a helyi Ahram lap a weboldalán.
Nemzetközi Négy Nemzet Torna zajlik Győrben a Nemak Jégcsarnokban a hét közepe óta melyen a magyar, a szlovén, az olasz és az osztrák serdülő jégkorong válogatott vesz részt. Hajtó Péter önkormányzati képviselő azért érkezett szombaton délelőtt az utolsó előtti mérkőzésre, hogy az olasz-szlovén meccs legjobbainak járó díjakat adja át.
Szombaton a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében, a Zsinagógában rendezték meg a XVI. Lengyel Zenei Fesztivált. Az eseményt a Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közösen szervezte, mely során négy ország ifjú zenei tehetségei mutatták meg tudásukat.
Hátrányból fordítva, korábbi legnagyobb riválisát legyőzve, elképesztő meccshajrával szerzett aranyérmet Szvitacs Alexa a spanyolországi para-asztalitenisz világbajnokságon.