Fenntarthatóság a logisztikában
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Széchenyi István Egyetemmel közösen szakmai fórumot rendezett szerdán a győri campuson.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Széchenyi István Egyetemmel közösen szakmai fórumot rendezett szerdán a győri campuson.
Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész önálló estje Szabó Magda emlékére két részben az Újvárosi Művelődési Házban.
Olvasónk írja: „Elég csúnya baleset, az egyik kamionnak gyakorlatilag eltűnt a fülkéje."
Jelentős technológiai fejlesztés kezdődik a Győri Szeszgyárban. A beruházás összértéke 570 millió forint, ehhez a vállalat egy sikeres pályázatnak köszönhetően 228 millió forintot támogatást kapott. Az új technológia alkalmazásával a cég hatékonyabban tudja majd előállítani termékeit, így versenyképesebb lesz az európai piacon.
Rendhagyó kiránduláson vehettek részt a Tulipános Általános Iskola kisbácsai tagiskolájának negyedikesei. A Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület szervezésében az Alcufer Kft. győri telephelyére látogattak el a fiatalok, ahol testközelből tapasztalhatták meg, mit is jelent a körforgásos gazdálkodás.
Rishi Sunak az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király kedden hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.
Az időjárás kegyes volt, felhők sem takarták az eget, így Győrben és környékén is nagyon sokan figyelték meg a mai részleges napfogyatkozást.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig élt együtt elhunyt édesapja holttestével és vette fel az elhunyt nyugdíját.